Buda-Cash: azonnali, teljes kárpótlást követel a Jobbik

A közfeladatot ellátó szervezetek azonnali, teljes mértékű állami kárpótlását követelik. Meg letartóztatásokat is.

A nemzeti párt politikusa egyúttal kifogásolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután a 135, bankcsődben érintett önkormányzat vezetője közül csupán 67-et fogadott, továbbá a felajánlott rendkívüli támogatási összeget 245 millió forintban határozta meg, holott a kár milliárdos nagyságrendű. Hegedűs Lorántné úgy vélte, a kormánynak ebben a helyzetben is olyan lendülettel és nagyvonalúsággal kellene elindítani a kárpótlásokat, mint a Széchenyi Bank esetében - akkor mintegy hatmilliárd forintot utaltak el a betétesek kártalanítására. A képviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy abban az esetben Fidesz-közeli magánszemélyekről lehetett szó, avagy "Sógorról, Komáról, Retyéről és Rutyáról".

Követeljük a kormányzattól, hogy a közfeladatot ellátó szerveztek esetében teljes, azonnali és feltétlen kárpótlást adjon - jelentette ki a jobbikos képviselő, hozzátéve, hogy az önkormányzatokat és más, közfeladatot ellátó szervezeteket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) nem kártalanítja, így a kormányzat külön átcsoportosítására van szükség.

Hegedűs Lorántné több példát is említett, ahol szervezetek és magánszemélyek pénze ragadt az érintett bankokban.

  • Kiemelte a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványt, amely iskolát működtet, és családsegítő feladatot lát el: Itt 27 dolgozó bére, illetve a munkavégzésükhöz szükséges összes többi forrás maradt a bankokban.

  • Toldon egy közösségi kertet fenntartó alapítvány 20 munkahelyet hozott volna létre egy támogatásnak köszönhetően, de "ez a pénz most veszni látszik".
  • Nagybajomon EU-s projektből mintegy ezer háztartást érintő csatornázást végeztek volna, ehhez a lakóknak családonként 250 ezer forintot kellett befizetniük. A pénz beragadt, OBA-kártalanításra nem jogosultak.
  • Ezeken túl egyébként Válon, Csákváron, Siklóson és még számtalan másik településen léptek fel fizetési gondok, sok esetben még az OBA-kártalanítás 30 milliós felső határa után is súlyos tízmilliók lehetnek a veszteségek.

A bankfelügyeletet tekintve csúfosan megbukott a kormány, és ezért a felelősséget vállalni kell - jelentette ki Hegedűs Lorántné, megjegyezve, hogy a kormányzat úgy beszél a Buda-Cash botrányban eltűnt 100 milliárd forintról, "mintha ez a pénz elpárolgott volna". A Jobbik politikusa viszont úgy vélte, hogy a pénz útja nyomon követhető, és "valahol, valakiknél ez a pénz még mindig megvan". Hozzátette: emellett a legfőbb elkövetőket is be lehet azonosítani, ugyanakkor érthetetlen, hogy miért nincs még senki bilincsben. Hegedűsné reagálva Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára, melyben a kormányfő is a felelősségre vonást hiányolta, azt mondta:

"Tisztelettel felhívjuk a Miniszterelnök Úr figyelmét arra, hogy ő, mint a kormányzat feje, felelős az ügyészségért és a rendőrségért, hiszen ezek kormányzati szervek is. Talán kezdeményezze a felelősök előzetes letartóztatását".

A képviselő kifejtette továbbá, hogy a botrány felelőseit a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Banknál (MNB) is vizsgálni kell, ahol az óriási fizetésért dolgozó embereknek Hegedűsné szerint nemcsak a jóból kellene kivenniük a részüket, hanem a következményeit is viselniük kell, ha hanyag munkát végeztek.

Friss:

Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleményében mindössze annyit írtak, hogy az MNB feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a nyomozók házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették - tették hozzá.

Hogy mire gondolhatott óriási fizetések alatt a jobbikos képviselő? Például arra, hogy vezetőségi szinten milliós havi fizetések repkednek: Ismert, Balog Ádám MNB-elnökhelyettes bére csaknem kétmillió forint havonta, amire még rájön több(!), szintén az MNB tulajdonában lévő cégben betöltött, legalább havi félmilliós állása is.