Budapesten szétesett egy Fidesz-mag

Belső konfliktusok miatt fel fogják oszlatni a XV. kerületi Fideszt. Egy a zászló, de a tábor nagyon is kettő.

A helyi Fidesznek két tábora van:

 
Az egyiket László Tamás vezeti, aki parlamenti képviselő, és már polgármester is volt
 
A másikat pedig a volt alpolgármesterek jelentik
 
A konfliktusok már évek óta húzódnak: például nagy belső harc volt 2013-ban is, amikor László Tamás polgármester egy helyi médiacég élére olyan személyt nevezett ki, akivel az alelnökök nem értettek egyet. Később az is megtörtént, hogy az alpolgármesterek feljelentést tettek a polgármester egy bizalmasa ellen, amire válaszul László Tamás állítólag a Fidesz felső vezetésének küldött leveleiben az alpolgármesterek és társaik kizárását javasolta.
 
Az ellenségeskedésnek az lett a vége, hogy mindenkinek megszüntetik a tagságát, mert úgy látják, az ellentétek olyan súlyosak, amit nem lehet helyrehozni. A rákospalotai Fideszbe ezután csak az léphet majd vissza, akit a választókerületi elnök jóvá hagy, aki jelenleg László Tamás, de a kinevezés Orbán Viktoron fog múlni.
 
Az biztos, hogy nem véletlenül bukták el a kerületet 2014-ben.