Ciprusi brit támaszpontra érkeztek bevándorlók

A tárca bejelentése szerint állampolgárságuk egyelőre nem ismert - két hajón érkeztek szerda reggel a brit királyi légierő (RAF) Akrotiri térségében működő támaszpontjára.
   
Az RAF éppen e támaszponton állomásoztatja azokat a Tornado típusú harci repülőgépeit, amelyek részt vesznek az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet iraki állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekben.
   
A brit fegyveres erők Cipruson működő támaszpontjai szuverén brit területnek számítanak, így első ízben fordult elő a mostani menekültválság kezdete óta, hogy a közel-keleti konfliktusövezetből migránsok egy csoportja közvetlenül brit területre érkezzen.
   
Ez felveti azt a kérdést, hogy a bevándorlók folyamodhatnak-e a brit kormányhoz menedékjogért.
   
Legutóbb, 1998-ban iraki kurd menekültek érkeztek a ciprusi brit támaszpontra, és többször is menedékjog-kérelemmel fordultak Londonhoz, a brit kormány azonban e kérelmeket eddig rendre elutasította. Az iraki kurd csoport viszont azóta is Cipruson, egy másik brit támaszponton lakik.
   
A brit kormány a nemrégiben bejelentett hivatalos terv alapján a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai bevándorlót telepít át Nagy-Britanniába.
   
London ugyanakkor nem vesz részt az Európai Unió területén tartózkodó bevándorlók közös elosztását célzó uniós programban, hanem közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem