Csúcsra jár a Brexit-finish: Farage nem hátrál meg

Nigel Farage, a párt vezetője, illetve a kilépési mozgalom egyik vezéralakja azonban nem tágít eddigi álláspontjától, és a politikai marketingtechnikáin sem hajlandó változtatni a kritikák hatására.

A vitatott képről így nyilatkozott:

"Ez a poszter azt ábrázolja, ami zajlik. Már kész is van egy újabb kép (...), minden nap új plakáttal fogunk jelentkezni."

A politikus azután szólalt meg, hogy Michael Gove, Brexit-párti, konzervatív igazságügyi miniszter (aki a Farage-zsal konkurens szkeptikus csoport, a Vote Leave egyik vezető személyisége is egyben - a szerk.) egy tévéinterjúban úgy fogalmazott:

"Megborzongtam

a (plakát) látványától."

George Osborne, EU-párti pénzügyminiszter tovább ment párttársánál, és egyenesen az 1930-as évek náci propagandájához hasonlította a képet, és leszögezte, hogy szerinte

"egész más a migrációt övező aggodalmakkal felelősségteljes módon foglalkozni, mint kételyeket ébreszteni, megosztottságot teremteni, és olyan alaptalan következtetéseket levonni, hogy az elkövetkező években milliók érkeznek majd hozzák Törökországból, vagy hogy holttesteket mos majd partra a víz a kenti fövenyen".

A plakátot természetesen egyből kapcsolatba hozták a Cox-gyilkossággal, és a brit sajtó próbált direkt összefüggéseket láttatni a kép és a lövöldözés között.

Mikor Farage-t arról kérdezték, hogy bánja-e, hogy pont ezzel a kampányanyaggal állt elő, így reagált:

"Azt bánom, hogy a parlament egy ártatlan tagját lelőtték a nyílt utcán. Ez a lényeg, és tulajdonképpen, ha ez nem történik meg, nem lett volna belőle ekkora felhajtás."

Hozzátette:

"Országszerte a jobboldal erősödését hozó lendület kezdett kibontakozni, aztán jött ez a tragikus haláleset... Most nehéz megjósolni, merre tart a két irányzat."

A UKIP-vezér külön reagált Gove szavaira:

"Michael Gove jobban tenné, ha vetne egy pillantást a saját, Abu Hamzát (radikális iszlám hitszónok, akit 2006-ben erőszakra való felbujtásért ítélt el az angol bíróság - a szerk.) ábrázoló plakátjaira, melyek arra figyelmeztetnek, hogy gyilkosoknak és terroristáknak szabad bejárása van Nagy-Britanniába."

Győzelembe és változásba vetett hit

A Brexit sikerével kapcsolatban Farage optimista, és szerinte az esetleges kudarc sem befolyásolja azt, hogy Európa változni fog:

"A migráció megosztotta északot, délt tönkretette az euró. Hiszek a győzelmünkben, mert úgy vélem, akik távozni akarnak, azok döntöttek és ragaszkodnak ehhez a döntésükhöz."

"Miért is akarnánk egy olyan közösség tagjai lenni, ahol Merkel politikája északon politikai instabilitást hozott, délen pedig kerítések nőnek ki a földből és ahol júliusban újra aktuális lesz az eurózóna válsága, hiszen Görögország harmadjára is megmentésre vár."

"Nem akarunk egy hanyatlóban lévő klub tagjai lenni (...), amit olyannyira átsző a nagytőke irányítása, hogy tulajdonképpen már egy kartellről beszélhetünk."

Az új plakát