Damaszkusz síita negyedében gyermekeket robbantott az Iszlám Állam

A tájékoztatás szerint összesen négy robbanószerkezet lépett működésbe, ezek közül kettőt autóban rejtettek el, míg a másik kettőt öngyilkos merénylők robbantották fel. A történtekről a szíriai állami televízió is beszámolt, és híradásában 30 halottat említett. Az AP amerikai hírügynökség 50 halálos áldozatról és több mint 200 sebesültről tud.

Szemtanúk szerint a detonációk a Damaszkusz déli részén található Szajjida Zainab negyedben következtek be. Ebben a városrészben található a síiták legfontosabb szíriai szentélye, Mohamed próféta egyik unokájának mauzóleuma. A halottak között számos gyerek is van, mivel a támadásokat éppen a tanítási nap végére időzítették - közölte az állami televízió. A damaszkuszi merényletsorozat néhány órával azután történt, hogy a nyugat-szíriai Homsz városában mintegy 50-en vesztették életüket két pokolgépes robbantásban.

A vasárnapi támadásokat a Bassár el-Aszad vezette rezsim ellenőrzése alatt álló területeken követték el, és azokat interneten megjelent közleményében az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vállalta magára. Január végén legalább 60-an haltak meg a Szajjida Zainab-i szentély közelében, egy hármas robbantásban, amelynek elkövetőjeként szintén az Iszlám Állam jelentkezett.