Daniel Craignek tele van a ... James Bonddal

New York Post Page Six szerint Craignek azt üzenték a stúdió vezetői, hogy "fogja be a száját" és fejezze be James Bond "ütlegelését". Daniel Craig ugyanis egy nemrég nyilvánosságra került, de hónapokkal ezelőtt adott interjúban úgy nyilatkozott, szívesebben felvágná az ereit, semmint rögtön 007-es ügynököt játsszon megint.
 
Akkor hozzáfűzte azt is, hogy nem akar egyelőre a következő lépésére gondolni, de ha mégis egy újabb James Bond-filmet csinálna, azt csupán a pénz miatt tenné.
 
 
Craig a 007 Spectre - A Fantom visszatér című filmben negyedszer lesz látható szuperügynökként. A Page Six egy belső forrásra hivatkozva azt írja, hogy szeptemberben a film több jelenetét is újra kellett venni, mindössze hetekkel az október végi premier előtt.
 
"Kezdetben a forgatókönyvvel voltak nehézségeik, Craig megsérült a forgatáson és térdműtétre volt szüksége, és még az előző hónapban is jeleneteket vettek fel újra, noha a mozit hetek múlva bemutatják" - idézi az oldal a meg nem nevezett forrást.

 
A Page Six által idézett másik hollywoodi vélemény szerint Daniel Craig "nagyratörő és azt gondolja, jobb James Bondnál". A forrás szerint a filmsztár a szuperügynök szerepét okolja amiatt, hogy egyetlen nagy mozija sem volt a James Bond-filmeken kívül.
 
A Daniel Craig mellett Christoph Waltz, Monica Bellucci, Lea Seydoux, Ben Whishaw és Naomie Harris szereplésével készült 007 Spectre - A Fantom visszatér október 26-án debütál a brit mozikban, Magyarországon pedig november 5-én.