Az EBESZ megmutatta, hogy a magyar viszonyok között miért ilyen nehéz megverni a Fideszt

Az EBESZ megmutatta, hogy a magyar viszonyok között miért ilyen nehéz megverni a Fideszt

A hivatalos kampányban az állami tisztviselők kampánytevékenységét a jogszabályok semmilyen módon nem korlátozzák, ahogy az állami források kampánycélú felhasználását sem – a többi között ezt állapítja meg az EBESZ választási missziójának most kiadott időközi jelentése. A dokumentum kiemeli, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtott több ügy is hivatali pozícióval és a kampányforrásokkal való visszaélésről szólt, de ezen ügyek egyikében sem állapított meg jogszabálysértést az NVB - írta a Népszava

"Megmozdult" az ország: már 88 ezren jelentkeztek át, és 32 ezer roma szavazat szabadult fel

Kevesebb mint két héttel az országgyűlési választások előtt már nemcsak a politikai üzenetek, hanem a matematikai képletek is egyre fontosabbá válnak: hány szavazat szükséges a győzelemhez, és ezeket a voksokat honnan lehet behúzni. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataiból kiderül,

A lap szerint a most közzétett 16 oldalas dokumentum szerint a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályban nem térnek ki a „pártokon kívüli felek” költéseire (ez lényegében a kormányzati hirdetéseket jelenti), holott azok az eddigi megfigyelések alapján aktív szerepet játszanak a kampányban – a kihelyezett plakátok között sok ilyen van és kifejezetten az ellenzéki szövetséget támadó üzenetet közvetít.

Az Egységben Magyarországért a közmédiában terjedő háborús álhírek miatt az EBESZ-hez fordul

Az Egységben Magyarországért pártjai elfogadhatatlannak tartják, hogy az állami és a szintén közpénzből fenntartott kormányközeli média szerepet vállal a putyini háborús propaganda terjesztésében. Éppen ezért az ellenzéki szövetségi tagjai az EBESZ magyarországi missziójához fordulnak - írják az ellenzéki pártok közös közleményükben.

Ami a gyermekvédelminek mondott népszavazást illeti, az arra fordítható kampányköltések legmagasabb összegét nem határozták meg, és azokra semmilyen közzétételi kötelezettség nem vonatkozik, ez pedig megkönnyíti a kormány számára, hogy költségvetési pénzekből jelentős összeget fordítson a népszavazási kampányra.

Az EBESZ jelentésében kitérnek a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, határon túli választók ügyére is, ugyanis problémásnak látják a levélszavazás „korlátozott biztonsági garanciáit”, és a választói nyilvántartás pontosságát is, mivel a külhoniaknak csak tíz évenként kell bejelenteniük az adataikat.

Barcza-ügy: bebizonyosodott, hogy szükségünk van az EBESZ-re

Győr-Moson-Sopron Megyei 04-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) kiadott egy közleményt amelyben elbírálták egy magánszemély fideszes jelölttel kapcsolatos kifogását. A kifogásnak részben helyt adott az OEVB és megállapította, hogy a választókerület helyi, már nyilvántartásba vett jelöltje, a Fidesz-KDNP színeiben induló Barcza Attila megsértette a választási eljárásról szóló egyes alapelveket.

Végül felmerült a kifogások között az is, hogy a közszolgálati médiában „rendszerszintű politikai elfogultság” figyelhető meg, és a közmédia műsoraiban lényegében nem jelennek meg ellenzéki politikusok.