Egész októberben fokozott ellenőrzés lesz

A rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

Csiszér-Kovács Viktória közölte, ezen intézkedés nyomán a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.
 
Az ORFK szóvivője elmondta: január elsejétől szeptember végéig 291 ezer 618 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek az ország területén. Szerdán a magyar-szerb határszakaszon 83, a magyar-horvát határszakaszon pedig 4171 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
 
Emellett az új Btk.-módosítás alapján a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatt a jogszabály hatálybalépésétől szerda éjfélig 351 esetben indult büntetőeljárás - tette hozzá Csiszér-Kovács Viktória.
 
Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) általános főigazgató-helyettese beszámolt arról, hogy jelenleg is zajlik a letenyei tranzitzóna kialakítása, amelyet a kormány döntését követően nyitnak majd meg. Kifejtette: a tranzitzónában 28 konténert telepítenek, köztük iroda-, egészségügyi és szaniterkonténereket, de lesz bírói konténer is, valamint egy ideiglenesen 15 ember elhelyezését szolgáló szálláshelyet is kialakítanak.
 
A főigazgató-helyettes kiemelte: nemcsak a BÁH dolgozik majd a tranzitzónában, hanem más szervekkel is együttműködnek. Az egészségügyi szolgálatot például a Magyar Honvédség fogja biztosítani, míg jogi ügyekben a kormányhivatal jogi segítségnyújtó szolgálata működik közre.
 
Kiss Attila elmondta azt is: szerda éjfélig csaknem 176 ezer menekültügyi kérelmet regisztrált a hatóság, csak szerdán 310 ilyen kérelem érkezett. A határzár tiltott átlépése miatt elrendelt bírói kiutasítások okán eddig 257 külföldit vettek idegenrendészeti őrizetbe.