Április 15-én Hong Kongban összeült az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) 57 alapító tagja. Magyarország nem lesz köztük. Pedig lehetett volna. De
lekéstünk róla.
Orbán Viktor április elsején jelentette be Kazahsztánban, hogy hazánk csatlakozni kíván a szervezethez. Madarak vidám csiripelésétől volt hangos a közép-ázsiai tavasz, s a keleti nyitás lelkes híveként nekem is szivárvány született a lelkemben. Arra a kellemetlen tényre, hogy éppen egy nappal korábban járt le az alapító tagnak jelentkezés határideje, csak hétfőn hívta fel a figyelmet a Heti Válasz. Persze így is nagyon valószínű, hogy semmilyen akadályt nem gördítenek majd a belépésünk elé. Csakhogy alapító tagnak nem csak a Munkásőrségben és a golfklubban jár privilégiumokkal - hanem a AIIB-ben is. Ebből maradunk most ki.
Miért fontos ez az ázsiai izé?
Ázsia messze van, efelől nem nyitok vitát - mondaná Virág elvtárs, és ebben igaza is lenne. Csakhogy van az a pénz, ami bármilyen távolságot áthidal. 100 milliárd dollár például éppen ilyen összeg. Ekkora lesz az AIIB kezdőtőkéje. Ebből 50 milliárdot egyedül a kínaiak tesznek bele, a másik felét a többi 56 ország. Nem kérdés tehát, hogy a szervezet motorja és meghatározó ereje Peking lesz. Ráadásul alapító tag lesz Oroszország, India, Dél-Afrika és Brazília is, tehát belép a komplett BRICS is. Nyugati szemmel ez már bőven kimeríti a gazdasági sátánizmus fogalmát.
Nem csoda, hogy az Egyesült Államok nincs oda a szervezetért. Olyannyira nem, hogy komoly kampányba kezdtek a célból, hogy legalább a gazdasági-katonai szövetségeseik ne csatlakozzanak a bankhoz. Hivatalos érvelésük szerint pusztán az "átláthatóság, a környezetvédelmi és szociális biztonságért" aggódtak, amelyeket a szervezet szerintük nem fog megfelelően garantálni. Ez a három fogalom olyan a nemzetközi politikában, mint a filmiparban a kutya-gyerek-szerelem: olyan aduászok, amikkel minden szart el lehet adni. Például a hatalomféltést is. Az IMF-en keresztül ugyanis ma az USA fújja a világgazdaság passzátszelét. Ha ennek konkurenciája születik, ha a bajba került, vagy fejlesztési terveikhez forrást igénylő országok innen is felvehetnek hitelt,
oda lehet nem csak Washington, de a neoliberális gazdaságpolitika dominanciája is.
Szóval messze nem csak száraz gazdasági kérdésekről van szó. Remek, zaftos hatalmi játszma ez, amelyben a jenkik jó szokásukhoz híven csak "vagy-vagy" alapon képesek gondolkodni, az "és" nem létezik a szótárukban. Vagyis, aki az IMF, a Világbank mellett ide is belép, az már majdnem áruló. ha Magyarországról van szó, akkor még inkább. A szervezetbe ugyanis 15 európai ország is belépett, köztük Németország, Franciaország és Olaszország is. De még a mindig hűséges Lengyelország, sőt Izrael sem tudott ellenállni a kísértésnek. Mindannyian alapító tagjai az AIIB-nak.
Miért gáz, hogy mi nem?
Magyarország, tehát erről a státuszról egy, azaz 1 nappal lekésett. Nem mindegy, ha úgyis jelentkeztünk, és úgyis felvesznek minket? Sajnos nem. A kínai illetékesek közlése szerint ugyanis az alapító tagok határozzák meg a bank szabályait, míg a "rendes tagok" szavazati joggal rendelkeznek majd, de kevesebb lesz a beleszólásuk a szabályalkotó folyamatokba. Vagyis az IMF, a Világbank és az EU után ismét egy olyan klubba lépünk be, amelynek alapvető működési mechanizmusainak, szabályozási kereteinek megalkotásába nem szólhatunk bele. Az előbbi három esetben ennek történelmi okai voltak: amikor megalakultak, nem léphettünk be, mert éppen a KGST-ben tataroztuk az épülő szocializmust.
Most minden lehetőségünk meg lett volna, hogy ne így alakuljon.
Az igazi keleti nyitás ugyanis nem a közép-ázsiai kisdiktátorokkal való smúzolást jelenti - hanem azt, hogy ott, és akkor legyünk, amikor a nyugati dominanciájú gazdasági rendszert felváltja valami más. Nos, Orbánék ezt cseszték most el.
Dönthettek volna úgyis, hogy kimaradunk ebből az egészből. Ez persze baromság lett volna, de legalább Washington hű szövetségesének szerepében tetszeleghettek volna - anélkül, hogy Irakba katonákat küldenénk. Most úgy sikerült felhúznunk Uncle Sam-et, hogy a másik oldalról is alig lesz hasznunk belőle. Vagy legalábbis lényegesen kevesebb, mint lehetett volna.
Ebben a sztori díjnyertes orvosi lova az elmúlt öt év egész külpolitikai tojástáncának - amelyben sikerült minden tojást összetörni, de legalább egy tyúkot se nyertünk rajta. Business as ususal...