Márki-Zay Péter: A győzelem kapujában állunk

Márki-Zay Péter: A győzelem kapujában állunk

A hatalom a népé lesz! címmel tartotta meg a Madách Imre téren délután fél hattól budapesti kampányzáróját az Egységben Magyarországért.

A rendezvényt felkonferáló Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője elmondta, hogy több településen is járt az utóbbi napokban és mindenhol rengetegen voltak, akik változást akarnak Magyarországon.

Az első felszólaló Hajós András volt, aki arról beszélt, hogy hívőkkel nem szabad vitatkozni - utalt ezzel a kormánypárti szavazókra. Hajós a fiatalokhoz, az első választókat szólította meg, hogy vasárnap menjenek el szavazni, mert az ő jövőjükről van szó. Megérti, hogy a fiatalok körében van bizonytalanság, de ennek ellenére fontos, hogy hallassák a hangjukat a választáson.

Beszélt Oroszországról is, ahol Putyin intézkedései egy bevált receptként szolgálhatnak minden olyan vezetőnek, amely népe felett a hatalom kizárólagos birtoklására tör. Hajós szerint pontosan ugyanezt a mintát követik azok is itthon, akik barátkoznak az orosz elnökkel.

Iványi Gábor arról beszélt, hogy lehet imádkozni a szabadságért, de lépni is kell érte, különben semmi nem fog történni. A Magyarországi Evangélikus Testvérközösség vezetője szerint a rendszerváltás előtt is küzdöttek a szabadságért, pedig akkor a hatalom rendre 99% fölötti eredménnyel nyerte a választásokat. Végül hozzátette, hogy Ukrajna szabadságáért is küzdeni fognak, majd elmondott egy imát a szervezők kérésének megfelelően.

Ezt követően az Egységben Magyarországért budapesti képviselőjelöltjei vonultak egyesével a színpadra és egy-egy rövid kérdésre válaszoltak a választókerületükkel kapcsolatban. Szilágyi György, Budapest 14. számú egyéni választókerületének ellenzéki jelöltje a reptér által okozott zajkár megoldására válaszolt, véleménye szerint együtt, összefogva kell fellépni ebben a kérdésben, ezért írt alá egy közös nyilatkozatot ellenzéki jelölttársaival, illetve egy civil szervezettel együtt. Üzent Orbánnak is, akit "kisszékről papoló Mini Putyinnak” nevezett.

Karácsony Gergely főpolgármester felidézte, hogy 2019-ben már állt a színpadon egy kampányzárón, akkor azt mondta, hogy Budapesten kell elkezdődjön a változás. Karácsony Gergely azt kérte mindenkitől, hogy menjen el szavazni, mert vasárnap jön el az ideje annak, hogy véghez vigyék a változást az egész országban. 

A főpolgármester elmondta, hogy ő tudja milyen hatalommal állnak most szemben, hiszen mióta megválasztották, járt már kormányülésen és ült szemben miniszterrel, aki hazudott neki a Fudan ügyében. A választás tétje, hogy saját magunk döntünk a sorsunkról vagy mások döntenek helyettünk, illetve hogy Európához tartozunk vagy sem.

Karácsony elmondása szerint nem bánta meg, hogy az előválasztás két fordulója között visszalépett Márki-Zay Péter javára, mert véleménye szerint ő tudja kivezetni Magyarországot abból a morális, gazdasági válságból, amibe Orbán Viktor taszította.

Karácsony szerint az ellenzék programjáról szólva elmondta, hogy az a zöld, fenntartható és egységes Magyarország programja, ezzel szemben a Fidesz programját úgy hívják, hogy Pegasus. Orbán nem egyenlő Magyarországgal és ezt holnap meg kell üzenniük az ellenzéki szavazóknak is, hogy mindenki hallja, ez az ő békemissziójuk.

Végezetül Márki-Zay Péter lépett a színpadra, aki azzal kezdte, hogy négy év kemény munkája után a győzelem kapujában állnak. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint még a fideszesek is tudják, hogy Orbán Viktor hazudik, ő is nagyon szégyellné, ha Orbán lenne a miniszterelnök-jelöltje. 

Márki-Zay ismertette az ellenzék programját, többek között arról beszélt, hogy nem teszik fizetőssé az állami egészségügyet, öt éven belül bevezetik az eurót, valamint csatlakoznak az Európai Ügyészséghez. Szerinte minden feltétel adott a győzelemhez, amiben ő őszintén hisz, nem a közvélemény-kutatások miatt gondolja így, de a saját méréseik is fej fej mellett küzdelmet valószínűsítenek.

Az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltjének a hite a fiatalokban van, akik most márciusi helyett áprilisi ifjak lehetnek, ha sikerült leváltani a "magyar történelem legkorruptabb kormányát". Orbán Viktorra ezen a választáson egyetlen tisztességes, becsületes, keresztény magyar ember sem szavazhat, mert elárulta a nemzetet, ahogy a NATO-t, az Európai Uniót és a kárpátaljai magyarokat is elárulta. Orbán volt már kommunista, liberális, konzervatív is, most pedig fasiszta szövetséget épít Európában, pénzért büszke pedofil is lenne.

Márki-Zaynak elege van a békepapokból, akik gyilkos és hazug emberek támogatására biztatják a híveiket a választáson. Fel kell szabadítani az országot vasárnap mindenkinek a kezében lesz egy toll, amivel ezt meg tudja tenni és akkor végre utolérhetjük Ausztriát és nem Románia fog utolérni bennünket - zárta beszédét.

A rendezvény ezt követően a Himnusz eléneklésével zárult.