Elismerte a horvát államfő, hogy összeomlottak a bevándorlás súlya alatt

"Be kell vallani, hogy a rendszer összeomlott, méghozzá néhány órán belül".

A Horvát Köztársaság elnöke hangsúlyozta: barátként érkezett Magyarországra, Magyarország és Horvátország baráti szomszédos országok. Hozzátette: a migránskérdéssel kapcsolatos retorika ugyanakkor némileg veszélybe sodorta a két ország kapcsolatát, de ezt átmeneti állapotnak nevezte. 
"Soha nem szép dolog a saját országunkat külföldön kritizálni, de el kell mondanom azt is, amit Horvátországban mondtam: felkészületlenek voltunk erre a helyzetre, bár hónapokkal ezelőtt számítani lehetett a migránshullám elindulására" - fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: Horvátország szeretne segíteni ezeknek az embereknek, de a menekülteket és migránsokat szét kell választani. A menekülteket segíteni kell, a migránshullám azonban meghaladta a kapacitásaikat.
"Sok hónapot veszítettünk el, elmulasztottunk tárgyalni a szomszédos országokkal, Macedóniával, Szerbiával, Magyarországgal, Szlovéniával, Ausztriával és másokkal, Brüsszelben is elmulasztottuk ezt" - mondta.
Azzal összefüggésben, amikor Horvátországot elérte a nagymértékű migránshullám, azt mondta: "be kell vallani, hogy a rendszer összeomlott, méghozzá néhány órán belül". Hozzátette: ő már korábban is arra figyelmeztetett, hogy ennek a kérdésnek nem csak humanitárius, de gazdasági, társadalmi dimenziói is vannak. Leszögezte: Horvátország nem ellenzi a migrációt, nem kívánják megtiltani azt, hogy a bevándorlók belépjenek az Európai Unióba, ugyanakkor ellenőrizni szeretnék az eseményeket. 
"Tudnunk kell, ki miért lép be Horvátországba, mik a szándékai, mik a céljai, hova megy tovább. Sajnos a rendszer ilyen formában nem működött" - mondta, hozzátéve: nem lett volna szabad előfordulnia, hogy a migránsok nem a határátkelőknél, hanem a zöldhatáron léptek be Horvátországba. 
 
A kontrollálatlan beáramlással összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy Horvátországnak nem csak a schengeni térséghez való majdani csatlakozás, hanem a saját állampolgáraik biztonsága érdekében is érettséget kell mutatniuk. Leszögezte: a regisztrációt végre kell hajtani, nem lehet visszautasítani az ujjlenyomatadást. Hangsúlyozta: felelősségük a biztonság és biztosítani kell azt is, hogy a migránsok közt ne legyenek terroristák.
 
Azt mondta: a megoldásra kell koncentrálni, de Európában jelenleg csak a hatásokat kezelik, ami elválaszt a valós problémától. Hosszú távú migránshullámról van szó, sokáig fog Európa küzdeni ezzel. Úgy vélte, a diplomácián, segélyezésen és egyéb tevékenységeken keresztül, együttműködve Törökországgal és Libanonnal, a gyökerénél kell kezelni a problémát. Emellett hosszú távú migránspolitikára van szükség, védeni kell az európai határokat - mondta.