Ez a férfi a világ legkeresettebb terroristája

A repülőtérre összesen három terrorista ment be, mindegyik egy-egy csavarokkal teletömött bombával. Két merénylő felrobbantotta a szerkezetet, a fehér kabátos, és fekete sapkás férfi azonban meggondolta magát és a bombáját hátrahagyva elmenekült. Azóta is keresik a rendőrök, egyelőre azonosítani sem sikerült még.

A belga hatóságok azért döntött a felvételek nyilvánosságra hozatalában, hogy mielőbb kézre kerítsék a még szökésben lévő férfi elfogását.

A hatóságok szerint a repülőtéri öngyilkos merényleteket elkövető Najim Laachraoui és Ibrahim El-Bakraoui társaságában lévő harmadik, eddig azonosítatlan férfinél is volt egy robbanószerekkel teli poggyász, ő azonban feltehetőleg elbizonytalanodott, és végül nem robbantotta fel magát, hanem elmenekült.

A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincöt ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.

A belga szövetségi ügyészség hétfőn közölte, hogy terrorszervezetben való részvétel miatt vádalt emelt három ember ellen, akiket vasárnap vettek őrizetbe Brüsszelben.nEgyelőre nem tudni, hogy a Yassine A., Mohamed B. és Aboubaker O. nevű férfiaknak közük van-e azokhoz a merényletekhez, amelyeket szélsőséges iszlamisták hajtottak végre múlt héten kedden a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, illetve az uniós negyed közelében található Maelbeek metrómegállóban. A hatóságok vasárnap kilenc embert bevittek kihallgatásra, hatukat azonban elengedték.