Ez Magyarország: a Quaestor és Pharaon között a kormány közvetített

 

„A két bűnszervezet tehát a Fidesz égisze alatt fonódott össze”

- tette hozzá az ellenzéki néppárt politikusa, aki szerint a két, immár egybefonódott botrányban a Fidesz-kormány számos tagja, valamint személyesen Orbán Viktor miniszterelnök is érintett. Egy magára valamit is adó országban ilyen mértékű nemzetbiztonsági és korrupciós ügy után a kormány nem maradhatna a helyén – húzta alá Szűcsné.

Mint az ismeretes, szerdán, a Tarsoly Csábával készült interjúból tudhattuk meg, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium - a tárca által is elismert módon - Ghaith Pharaon, körözött szaúdi milliárdossal is kapcsolatba hozta a cégcsoportot. A Pest megyei, a budapesti agglomeráció szerves részét képező Diósdon nem csak a nemzeti néppárt, hanem a konzervatív, polgári tábor is hatékony képviselet nélkül maradt. Mi több a településen, annak alvóvárosi jellege miatt sajnálatosan kevés a tetterős, a helyi közéletben jelentős közösség.