Ezért ne szedj szét egy bajnokcsapatot

A Videoton 1-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

A székesfehérvári együttes az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében folytathatja majd nemzetközi szereplését.
 
Az első tíz perc tapogató játékát követően a hazai együttes vette át a mérkőzés irányítását. A játékrészben a Videoton támadásban teljesen passzív volt, kapura lövés nélkül zárta a félidőt. A BATE fölényben futballozott, s többször ígéretes helyzetbe is került, ám játékosai vagy pontatlanul céloztak, vagy Danilovic védett szépen.
 
A fordulás után némileg élénkebb tempóra váltott a székesfehérvári együttes, de támadásai a fehérorosz kaputól 20-25 méterre rendre elhaltak. Negyedórával a második szakasz kezdését követően aztán emberhátrányba került a magyar csapat, a BATE pedig megpróbálta azonnal kihasználni létszámfölényét.
 
Több nagy lehetőség is adódott a hazaiak előtt, ám egészen a hajráig nem tudtak gólt szerezni, végül azonban Nikolic Nemanja révén megszerezték a győzelmet, s bebiztosították továbbjutásukat.