Gréczy Zsolt gyakorlatilag Orbán bábjának nevezte Juhász Pétert

Ismét egymás torkának ugrottak a balos szekértáborok. A parázs vita hevében Gréczy Zsolt gyakorlatilag Orbán bábjának nevezte Juhász Pétert.

A mandiner szúrta ki, hogy hatalmas vitába és ócsárolásba torkollott Vágó István egykori kvízmester, jelenleg a DK XII. kerületi önkormányzati képviselőjének egyik Facebook-posztja. A harcba Gyurcsány Ferenc virtuális cipőpucolója Gréczy Zsolt, majd a derék Szabó Zoltán is beszállt, kisegítő hadként pedig csatlakoztak a DK bandériumához a párt szimpatizánsai. Az ellenség ezúttal Juhász Péter volt, aki jelezte, nem kíván Gyurcsány mellett tüntetni és szónokolni vasárnap, az össznépi balos dzsemborin, és inkább Orbán Viktor kifütyülésére hívta híveit pont ugyanabban az időben.

Vágó István Facebook-posztjában ezt írja:

Juhász Péter: „Másról szól a politikánk: nem a nagy összefogásdiról, és nem hiszem, hogy jó ötlet Gyurcsány Ferencet rehabilitálni.”

Hogy mi van? Kit kell rehabilitálni?”

A közvélemény-kutatásokban alig mérhető Együtt távolmaradása igazából nem nagy meglepetés. Régóta köztudott, hogy Juhász Péter nem igazán szívleli a volt miniszterelnököt. A 2014-es országgyűlés választáson nem is volt hajlandó vele egy listán szerepelni. Akkor mint fogalmazott: „nincs olyan helyzet, hogy egy listán szerepeljek Gyurcsánnyal.”

Vágó István posztja után egy emberként kezdték el szapulni Juhász Pétert a DK-sok. A közönséges szimpatizánsok nem igazán válogattak a jelzőkkel: többek között tanulatlan ostoba pöcsnek és füvesnek nevezték az Együtt politikusát.

A személyeskedő hangnem azonban a baloldali prominensektől sem állt távol:

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester az írta:

„Az bizony komoly probléma, ha egy "politikusnak" szövegértési problémái vannak. Ha magadra vetted, a "róla ennyit" utáni részt, azt lelkiismereti problémának tekintem. Azt viszont bátran merem állítani, tapasztalati úton, hogy milyen remekül tudsz teljes meggyőződéssel valótlan állítani ellenzéki politikussal kapcsolatban. És ha megengeded, mérhetetlenül károsnak tartom azt, amikor az ellenzéki oldal megosztásán dolgozik bárki.”

Szabó Zoltán azzal vádolta Juhászt, hogy szándékosan vezeti félre a baloldali tüntetőket:

„Nézd, Péter, ha már eldöntötted, hogy megpróbálod a tüntetés résztvevőit máshová csalogatni, legalább ezt az ócska trükköt ne használd, hogy folyamatosan Astoriáról beszélsz, hogy aki mégis a tüntetésre jönne, az is rossz helyre menjen.
Persze, ezen az alapon mondhatnál Pécelt is, onnan nehezebb lenne visszajönni a Blahára...”

Juhász ostorozására végül Gréczy Zsolt teszi fel a koronát:

„ez a legkisebb probléma. Az a baj h hülyének néz mindenkit. Először nemet mondanak a közös október 23-ra, aztán elé majd rászerveznek... mintha Orbán rendelte volna...”

Az egész baloldalról amúgy sokat elárul, hogy a 2006. október 23-ai rendőri brutális tizedik évfordulóján, pont annak helyszínére, a Blaha Lujza térre szerveztek demonstrációt Gyurcsány Ferenc részvételével...

Az már most biztosnak látszik, hogy a saját belső harcait vívó, egymással primitív módon civakodó baloldal biztosan nem fogja tudni leváltani 2018-ban a jelenlegi kormányt.