Gyurcsány-rajongó bírót neveztek ki az Országos Bírósági Hivatalban

Cserni János, a Fővárosi Törvényszék korábbi büntetőbírája április óta az Országos Bírósági Hivatal munkatársaként dolgozik - számolt be korábban a Magyar Nemzet.

 
 
Cserniről közismert, hogy 2006 őszén nyílt levélben állt ki Gyurcsány Ferenc mellett. A levélben a többi aláíróval egyetemben kifogásolta, hogy Sólyom László akkori államfő morális fenntartásait fogalmazta meg Gyurcsány Ferenccel szemben. 2007-ben ezért írásbeli figyelmeztetést kapott a Fővárosi Bíróság elnökétől, mivel politikai nyilatkozatot írt alá, noha a jogszabályok szerint a bíró nem politizálhat.
 
2010 szeptemberében azért indult fegyelmi eljárás Csernivel szemben, mert a balliberális Galamus portálon gúnyos hangvételű cikket írt a 2006 őszén rendőrök által összevert Révész Máriusz fideszes politikusról.
 
 
Cserninek emellett több felháborodást keltő ítélete is volt: 2004-ben végrehajtandó fogházbüntetéssel sújtotta Bencsik András Demokrata-főszerkesztőt egy rágalmazási perben, Torkos Matildot, a Magyar Nemzet egykori újságíróját pedig úgy marasztalta el az SZDSZ-es Wekler Ferenc családjának botrányos ügyeiről írt cikke miatt, hogy nem engedte a valóság bizonyítását a szerzőnek.
 
A Magyar Nemzet értesülései szerint Csernit eredetileg az OBH igazgatási osztályára szerette volna átvenni Handó Tünde, ám miután a lap erről hírt adott, a többi bíró és egyes fideszes politikusok is tiltakoztak a kinevezés ellen, így a bíró végül az OBH szervezetfejlesztési és koordinációs főosztályára került.
 
A kinevezés ellen Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő emelt szót az országgyűlés igazságügyi bizottságának május 17-i ülésén, aki úgy véli, a bírósági függetlenséget a mindenkori politikától őrző körökben is okkal vált ki felháborodást Cserni munkába állítása.