Ha fideszes politikusok vannak egy társaságban ifj. Győrkös Istvánnal, az rendben van?

Hollik István válaszából úgy tűnik: a fideszes politikusok esetében nincs gond, ha ifj. Győrkössel találkoznak, ez csak a Jobbik esetében probléma.

A kormány által összegründolt Habony-média szombaton bedobott egy „leleplezőnek” szánt képet, amin Vona Gábor a perzsa állam nagykövetségének 2011-es fogadásán egy társaságban látható ifj. Győrkös Istvánnal. A rendezvényen számos fideszes politikus, és a külügyminisztérium is képviseltette magát.

A Fidesz-KDNP ennek ellenére azonnal rá is vetette magát a témára, olyannyira, hogy rendhagyó módon vasárnapra még egy sajtótájékoztatót is összetrombitáltak.

Hollik István kormánypárti politikus szerint a felvétel azt bizonyítja, hogy Vona Gábor kapcsolatot tart ifj. Győrkös Istvánnal. Azt is megállapította a fénykép alapján, hogy sok ideig beszélgethettek. A kormánypártok odáig mentek, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságától várják az ügy kivizsgálását. A Jobbik elnökétől pedig az eset tisztázását követelik. A jobboldali ellenzéki párt szombaton közleményt adott ki az ominózus felvétellel kapcsolatban. Úgy látszik azonban, hogy ez elkerülte Hollik István figyelmét.

Rákérdeztünk, hogy az ott jelenlévő kormánypárti politikusok esetében, Babák Mihály, Dankó Béla, Gulyás Dénes, Pánczél Károly, Pogácsás Tibor, Rónaszékiné Keresztes Mónika, Selmeczi Gabriella, Szűcs Lajos, és Wittner Mária nem látja-e szükségesnek a vizsgálatot?

Válaszából az derült ki, hogyha egy rendezvényen Vona Gábor, ifj. Győrkös Istvánnal látható egy képen, az rejthet nemzetbiztonsági kockázatot.

Az azonban, hogy a fideszes politikusok is ott vannak, úgy tűnik, nem.

Világos...

ÉS a valódi nemzetbiztonsági veszély

Nem a Jobbik érintett bűnözőkkel való kapcsolattartásban - mutat rá vasárnapi közleményében a legnagyobb ellenzéki párt.

A Jobbik továbbra is választ vár a többek köz

  • nukleáris technológiával visszaélés
  • pénzmosás,
  • illegális bevándorlás segítése,
  • terrorizmus finanszírozása

miatt körözött, "valóban nemzetbiztonsági veszélyt jelentő" Ghaith Pharaonnal kapcsolatban.

  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kastélyok után igénybe vehető adókedvezményt szavaztat meg neki,
  •  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kereskedőház révén közös céget hoz létre vele,
  • a hírszerzést felügyelő Lázár János figyelmen kívül hagyja a biztonsági kockázatokat,
  • Pintér Sándor belügyminiszter nem tesz eleget a letartóztatási és kiadatási egyezménynek,
  • Orbán Viktor miniszterelnök pedig azon túl, hogy mindezt tétlenül szemléli, családja révén maga is érintett a körözött Pharaon kétes hátterű üzleteiben.

sorolja a Jobbik a kormány szívességeit a nemzetközileg körözött bűnözőnek.