"Ha Vona úr fél, akkor bujkáljon!" - Németh Szilárd kiakasztotta a bunkométert

A fideszes politikus szerint azonban a Jobbik vezetőjét titkosszolgálati módszerekkel megfigyelni teljesen természetes dolog.

A fideszes képviselő a párizsi és brüsszeli vérengzések fő felelőseként számon tartott Saleh Abdeslam tavaly őszi magyarországi tartózkodásáról és szervezkedéséről tájékoztatta a médiát. Ha már nemzetbiztonsági kérdések kerültek szóba, rákérdeztünk arra is, mit gondol a Vona Gábort minden bizonnyal a Habony-művek megrendelésére üldöző fotósokról, családjának zaklatásáról. A politikus szerint azonban az ország második legerősebb pártjának vezetőjét titkosszolgálati módszerekkel megfigyelni, és szoros követés alá venni teljesen természetes dolog, hiszen, "aki politikusnak áll, annak meg kell szoknia, ha lefotózzák".

"Például engem is sokan fotóznak most"

- bizonyította rögvest, hogy ellentétben a gyenge Vona Gáborral, ő milyen daliásan állja a sarat - egy nyilvános sajtóeseményen.

"Ha Volner úr, vagy Vona úr fél, akkor bujkáljon"

- mondta Németh pajkos mosollyal az orra alatt, egyetlen mondattal felzárkózva a hazai politikai tahóság eddig öröknek hitt rekorderéhez, a  2006 októberében"Mártíriuszozó" Kuncze Gáborhoz.

A fideszes wannabe terrorelhárító szavai egyébként nem csak vaskos cinizmust tükröznek - de jókora tudatlanságot is. Egy parlamenti képviselő megfigyelése és zaklatása eleve bűncselekmény. Ráadásul tavaly óta az Országgyűlés Külügyi bizottságának tagjai - köztük Vona Gábor is - a Honvédelmi és rendészeti, illetve a Nemzetbiztonsági bizottság tagjaihoz hasonlóan minősített adatokat kezelő személyeknek minősülnek - tehát

kiemelt védelem is jár nekik.

Mégpedig azért, mert ezeknek az embereknek a megfigyelése, magánéletük dokumentálása nem csak nekik kellemetlen, nem csak minden ép erkölcsi érzékű ember szerint visszataszító - hanem mindenekelőtt

komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.


Úgy tűnik, ezzel a nehezen megkerülhető körülménnyel Némethtel ellentétben például Lezsák Sándor tisztában van. Az Országgyűlés alelnöke, és a Nemzetbiztonsági bizottság tagja ugyanis éppen azért nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, mert,

ha a kérdés a testület elé kerül, akkor módjában lesz részletesen is megismerni a történteket.

A bizottság összehívását kedden Mirkóczki Ádám kérte. A jobbikos politikus a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság képviselőitől a fotós és társának kihallgatásáról érdeklődne, az Alkotmányvédelmi Hivataltaltól pedig azt szeretné megtudni, tártak-e fel nemzetbiztonsági kockázatot, állhat-e idegen ország titkosszolgálata vagy hírszerzése az ügy mögött, továbbá hogy van-e összefüggés Spéder Zoltán, Volner János, Vona Gábor, Juhász Péter és Simicska Lajos megfigyelése között.

 

A Jobbik a Vona Gábort is érintő megfigyelések kivizsgálását kezdeményezi

A képviselő elmondta, hogy Vona Gábor - aki maga is átesett nemzetbiztonsági átvilágításon - hivatalosan is elindította a szükséges lépéseket az Alkotmányvédelmi Hivatalnál (AH). Hozzátette: a Jobbik elnöke kedden is látott egy autó mögött álló fotóst, aki aztán menekülőre fogta, azaz szerinte valakik folyamatos megfigyelés alatt tartják.