Kúria: Habony Árpád tényleg közszereplő

Kúria: Habony Árpád tényleg közszereplő

Nem tetszett Habony Árpádnak az a jobbikos plakát, amin Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Mészáros Lőrinccel egy társaságban szerepelt. A legnagyobb ellenzéki párt még 2017-ben indított plakátkampányt

„Ti dolgoztok. Ők lopnak.”

felirattal azzal a céllal, hogy rámutassanak, hogyan gazdagodik a NER, és kik a főbb résztvevői – Habony például a fideszes sajtóbirodalmán keresztül.

Habony jogi útra terelte az ügyet, mondván ő nem szerepelhet így egy plakáton, hiszen nem közszereplő, ám még 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy de igen, az.

Most pedig a Jobbik közölte, hogy Habony Árpád nem adta fel, elment egészen a Kúriáig, de Jakab Péter szóvivő szerint előző heti döntésével a Kúria is megerősítette, hogy márpedig ő közszereplő, tehát szerepelhet plakátokon is.