Hárommilliárdot költenek zsinagógára

Ennyivel támogatja a kormány az Együttélés Háza nevű projektet. Csak jutott nekik is valami, ha már a stadionoknak nem örültek.

A kormány tavaly és idén is jelentős összeget fordít a zsidó temetők és zsinagógák felújítására, ebből részesül csaknem hárommilliárd forinttal a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciója, és az ott helyet kapó Együttélés Háza elnevezésű projekt.
 
A támogatási szerződést már aláírták, a támogatás első részletét ki is utalták, a beruházás tehát megkezdődhet.