Házi őrizetben maradnak a székely "terroristák"

A vármegyéseket még dolgozni sem hagyják a román hatóságok.

Az ellenőrző szervek megfelelőnek találták a kényszerintézkedés körülményeit, ezért mind Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének vezetője, mind pedig Szőcs Zoltán, a mozgalom erdélyi elnöke kénytelen a lakhelyén maradni.

Szőcs Zoltán kérését, hogy a családi gazdaságban dolgozhasson, illetve elmehessen a fogászatra, részben elutasították.

Családja a lapnak elmondta, Zoltán napi 4–5 órára szerette volna elhagyni a házat, hogy besegítsen a gazdasági munkába, ám ezt nem hagyták jóvá, ellenben arra, hogy fogorvoshoz menjen – szigorú előírások alapján – rábólintottak a román szervek.

A hozzátartozók szerint ez már nagy előrelépés, kifejtették, örülnek, hogy a majdnem hét hónapos tortúra után Zoltán végre odahaza lehet.

Bíznak abban, hogy, bár lassú léptékkel halad az ügy, végül nem fogják elítélni a két székely hazafit.

Szőcsék cáfolták a médiában közölt hírt, miszerint Zoltán nem fogadhat látogatókat, a tiltás mindössze az ügyben tanúként beidézett személyekre vonatkozik. Mint mondták, eddig is rengetegen látogatták meg Zoltánt, és biztosították támogatásukról, de a médiának, ügyvédi tanácsra továbbra sem nyilatkozik.

A nonszensz vád szerint a HVIM erdélyi vezetői házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.