Hihetetlen, de a globális vakcinahiány elérte hazánkat is

Átütemezik a csecsemők beoltását.

Ez azt jelenti, hogy a csecsemők nem a szokásos rendben, vagyis a születéstől számított négy héten belül kapják meg a tuberkulózis (tbc) elleni oltást, hanem a lehető leghamarabb, amint az oltóanyag rendelkezésre áll - közölte Dánielisz Ágnes.
 
Hozzátette: az oltás a gyerekek egyéves koráig megfelelő hatékonysággal alkalmazható, a rendelkezésre álló oltóanyagot pedig úgy csoportosítják át, hogy a veszélyeztetett gyerekek minél hamarabb megkapják a vakcinát.
 
A szakember elmondta, Magyarország közbeszerzési eljárás keretében egy dán gyártótól szerzi be a vakcinát, ám az érvényes szerződés ellenére a gyártó 2015-ben nem szállított oltóanyagot.
 
Az ÁNTSZ - éppen az ilyen helyzetek okán felhalmozott oltóanyagnak köszönhetően - eddig tudta biztosítani a megfelelő mennyiségű vakcinát, ám mostantól már korlátozás szükséges.
 
Ugyanakkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel, a tüdőgondozó hálózattal együttműködve feltérképezik azokat a családokat, ahol az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőződésnek. A veszélyeztetett kismamák kiemelt gondozást kapnak, illetve elvégzik a család többi tagjának szűrését is - hangsúlyozta.
 
Dánielisz Ágnes közölte: az ÁNTSZ folyamatosan egyeztet a gyártókkal a vakcina beszerzése érdekében, illetve megkezdte alternatív források felkutatását is.
 
Horváth Ildikó, a Korányi intézet stratégiai igazgatója azt hangsúlyozta: a kialakult helyzetet, a fokozott figyelmet, illetve az együttműködést lehetőségnek tekintik arra, hogy még hatékonyabban hajtsák végre a tbc végső eltüntetésére irányuló programjukat.
 
Emlékeztetett arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt még "magyar betegségként" emlegették a tbc-t, az elmúlt évben viszont már csak 900 beteget tartottak nyilván, illetve a BCG-oltásnak köszönhetően évente csupán 5-10 gyerek fertőződik meg.
 
A program végrehajtásával az a céljuk, hogy 2035-re a teljes népesség körében 2-3 esetnél többször ne forduljon elő a megbetegedés - mondta az igazgató.
 
Úgy vélekedett: a vakcinahiányt az okozhatja, hogy világszerte megnövekedett az igény az oltóanyag iránt, ugyanis a fejlődő országokban kiterjedt BCG-oltási programok kezdődtek.