Idén nincs karácsony Isztambulban

Nemcsak hogy megtiltották a karácsonyi ünnepség megtartását egy isztambuli német-török elitgimnáziumban, de még azt is, hogy beszéljenek róla.

Egypontnullás megoldáshoz folyamodtak a török hatóságok egy, a török fővárosban található kéttannyelvű iskolában, avagy amit betiltunk, az nincs is - gondolták a török oktatási minisztériumban.

A minisztérium által küldött e-mailből kiderül: a tanítás keretében nem lehet karácsonyi dalokat énekelni, az iskolai kórus ennek megfelelően nem léphet fel a német konzulátus ünnepségén sem - pedig évek óta ez volt a gyakorlat. Emellett a tanárok nem is ejthetnek szót a karácsonyról sem - olvasható több német portálon is.

Ezt persze a török állam meg is teheti, az apró bökkenő ugyanakkor, hogy a szóban forgó iskola finanszírozásába a német állam is beszállt: jelenleg 35 német tanár dolgozik, az ő bérüket Németország állja.



Az ország egyik legjobb gimnáziumáról van szó, ahol a működését biztosító államközi megállapodás szerint a két ország és nemzet közötti kulturális kapcsolatok erősítése is a tanterv része.

Azt nem tudjuk, hogy a karácsony betiltása mennyire erősíti a két ország kulturális kapcsolatainak erősítését, mindenesetre a háttérben a két ország politikai kapcsolatainak megromlása állhat. Annak, amelyiknek semmi keresnivalója nem lenne az iskolákban...