Illatos út - a kormány eltitkolná, mit éget el Dorogon

Mivel nem szakmai, hanem politikai döntés született, most egy újabb problémát generál a kormány.

A Budapesti Vegyiművek Zrt. (BVM) Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza - jelentette ki Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott hétfőn, az Illatos úton megtartott sajtótájékoztatóján, majd leszögezte: a kormányhivatal folyamatosan ellenőrzi az elszállítást, illetve az időpont betartását.

Ha Lázár mondja...

Mint korábban megírtuk, maga Lázár János jelölte ki Tarnait arra, hogy a kialakult helyzetet kezelje, és nyilván egyértelműsítette számára a hatalom második embere, hogy bármit is csinál, azt a kamerák előtt tegye.
 
Ebből a szempontból kiválóan teljesít a megbízott, ugyanis a lázári kinyilatkoztatás óta már a sokadik alkalommal tájékoztatja a nyilvánosságot az aktualitásokról; néha arról, hogy egy egész konténernyi hulladékot elszállítottak, néha meg arról, hogy mivel nincs közvetlen katasztrófa helyzet, ezért hétvégén szünetel a munka.
 
Tarnai Richárd egyébként elmondta azt is, hogy a veszélyes anyagot a dorogi égetőműbe viszik, ahol azokat megsemmisítik - majd kiemelte: a munka folyamatos, a hordók elszállításának üteméért, a logisztikáért a hivatallal szerződésben álló cég felel.
 
A többi, veszélyes anyagot tartalmazó hordó elszállítására közbeszerzést fognak kiírni, így - reményeik szerint - legkésőbb az év végéig minden hordót elszállítanak majd - ismertette a kormányzat elképzeléseit.
 
Az MTI tudósítása szerint a kormánymegbízott emlékeztetett arra is, hogy a teljes felszámolásra 1,1 milliárd forintot fordít a kormány. Kérdésre válaszolva elmondta, az összes veszélyes hulladéknak a 10 százalékát teszi ki az a 991 hordó, amelyet sürgősséggel kell elszállítani.

Dorog, végállomás?

Csakhogy, amint arról az Alfahír értesült, a dorogi embereket erről a tervről senki nem kérdezte meg, egyetlen hivatalnok sem foglalkozott a véleményükkel.
 
A veszélyes hulladékot ártalmatlanító üzem működésével kapcsolatban már korábban is merültek fel problémák, s az csak tovább nehezíti a helyiek életét, hogy egy 2014-es kimutatás szerint Dorog a legszennyezettebb levegőjű település az országban.
 
A kialakuló újabb probléma forrása, hogy mivel az Orbán-kormánynak esze ágában sem volt korábban érdemileg foglalkozni ezzel a problémával, így nagy valószínűséggel konkrét terveket sem fogalmaztak meg a kármentesítésre vonatkozóan.
 
Emlékezhetünk, múlt hét elején nemcsak V. Németh Zsoltot, környezetügyért (is) felelős államtitkárt, de a kerület fideszes polgármesterét, Bácskai Jánost is elzavarták a különböző politikai műsorokba azzal a konkrét üzenettel, hogy: ej, ráérünk arra még.
 
Aztán kiderült, hogy mégsem, ezért minden különösebb hatástanulmány, vizsgálat nélkül egy konténernyi mérget rejtő hordót a dorogi égetőműbe szállítottak még május elseje előtt...

Titokban

Nem szeretnénk, hogy ebben a kapkodásban az egyik környezeti problémából egy másikat generáljon a kormány - fogalmazta meg aggályait Kepli Lajos, a Jobbik Környezetvédelmi tagozatának elnöke.
 
A szakpolitikus ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet: egyelőre nem ismert, hogy kik és milyen elemzéseket végeztek el a hulladék megsemmisítése előtt, éppen ezért azt sem tudni, hogy az égetés milyen újabb kockázatokkal járhat. Kitért Dorog rendkívül szennyezett levegőjére is; Kepli szerint, ha bebizonyosodik, hogy ez a minőségromlás az üzem miatt következett be, akkor nyilvánvaló módon veszélyes anyagokat lélegeznek be az emberek, amiről azonban szintén nagyon kevés kimutatás készült.
 
A XXI. század pártja már az első pillanattól kezdve az Illatos úti telephelyen tapasztalt katasztrófa-közeli állapot teljes körű megoldása mellett érvelt, és most is arra figyelmeztet, hogy az Orbán-kormány ne csináljon ebből egy újabb környezetvédelmi kihívást - erősítette meg Kepli.
 
Való igaz, ez a hirtelen lendület inkább tűnik egyfajta pótcselekvésnek, sunnyogásnak, amelynek az a célja, hogy a civilszervezeteket valahogy elhallgattassa a hatalom, azonban a Fidesznek mindenféleképpen számolnia kell az ezt követő láncreakcióval.
 
Ugyanis az Illatos úti telephelyen talált veszélyes hulladék csak egy apró szeletkéje az országban fellelhető mérgező anyagokat rejtő lerakatoknak, és nem kell hozzá sok idő, hogy újabb készletekre bukkanjunk - figyelmeztetett Kepli, majd hozzátette: életszerűtlen, hogy mindezeket Dorogon égessék majd el.
 
A Jobbik most azt tartja kiemelten fontosnak, hogy az Orbán-kabinetnek ne legyen módja elhallgatni a lakosság elől az Illatos úton talált anyagok megsemmisítésével kapcsolatos információkat. Nyilvánosságra kell hozni, hogy milyen hatástanulmányok alapján döntöttek az elszállításról és az égetésről, és ezeknek utána is fogunk járni - ismertette a Jobbik terveit Kepli Lajos.