Inkább börtönbe megy a cigányasszony, de nem tanul meg olvasni


Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra "ítélt" Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért.

Az esetet ismertető román kereskedelmi televízió, a Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit "iskolára ítélnek".

Az asszonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió lejes (több mint százmillió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig

előírta, hogy járjon iskolába.

Amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését le kell töltenie.

Falujában, a Iasi megyei Ciureában, csak kevesen végeztek nyolc osztályt: a legtöbb felnőtt csak az alsó tagozatot végezte el egy alapítványi iskolában, hogy vezetői engedélyt szerezhessen - számolt be a Pro TV.

Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott "büntetésnek", és

nem kizárt, hogy a börtönt választja.

Arra hivatkozott, hogy a roma közösségben hagyományosan a férfi hozza a döntéseket, és nem hiszi, hogy férje megengedi majd neki, hogy nagyobbik, nyolcéves fia mellé beüljön az iskolapadba.