Irakban sem telik nyugodtan a dzsihadisták hétvégéje

A kurd erők hivatalos közleménye szerint nagyjából 50 négyzetkilométert tisztítottak meg a dzsihadistáktól, és további települések felszabadítására készülnek.

A Moszultól délre eső területeket az iraki hadsereg fésüli át a város végső ostromára készülve.

Gajaz asz-Szurdzsi, a pesmergák egyik vezetője az EFE spanyol hírügynökségnek azt mondta, hogy a szárazföldi műveleteket az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje is támogatja.

A pesmergák közül hárman vesztették életüket a vasárnap reggel óta tartó harcokban, további 15-en pedig megsebesültek.

Az iraki erők, így a pesmergák fő célja a 2014-ben a dzsihadisták kezére került Moszul visszafoglalása. Az ország második legnagyobb városa jelenleg az IÁ helyi fellegvára.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken arról számolt be, hogy a Moszul környéki harcok miatt már több mint százezren kényszerültek otthonuk elhagyására, és félő, hogy a térségben további egymillió emberre vár hasonló sors.