Irán gyorsítaná az együttműködést a NAÜ illetékeseivel

Aragcsi újságíróknak elmondta: felülvizsgálják és egyúttal gyorsítják Irán és a NAÜ között együttműködést, ezzel is elismerve az ügynökség munkájának fontosságát Teherán és a hatok között születendő megegyezés előmozdításában.
 
Az ügynökség közleménye szerint a keddi tárgyalás az iráni atomprogrammal kapcsolatos tisztázatlan kérdések mielőbbi megválaszolására koncentrált. Amano Jukija, a NAÜ főigazgatója újságírók előtt kijelentette: a megbeszélés "hasznos volt és hozzájárult a két fél közötti jobb megértéshez". A főigazgató és iráni tárgyalópartnere elismerte annak fontosságát, hogy folytatódjon a párbeszéd a NAÜ és Irán között.
 
Egy magas beosztású amerikai tisztviselő szerint néhány "kényes kérdésben" még közelednie kell a felek álláspontjának egymáshoz.
 
A keddi megbeszélés Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter és Amano Jukija februári 7-i találkozójának folytatásaként jött létre.
 
Korábban egy ENSZ-megfigyelő beszámolójában arról beszélt, hogy Teherán továbbra is az időhúzás taktikájával él nukleáris programjának vizsgálatában.
 
Az Irán és a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - közötti tárgyalások célja, hogy március végéig tető alá hozzanak egy olyan átfogó megállapodást, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat azzal a feltétellel enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán átláthatóbbá teszi és korlátozza nukleáris tevékenységét.
 
John Kerry amerikai külügyminiszter és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter legutóbb vasárnap és hétfőn egyeztetett egymással a témában Genfben. A megbeszélés folytatására jövő héten hétfőn kerül sor.