Írországban folytatódik a Jobbik nyugati építkezése

Szávay István alelnök vasárnap közleményben tudatta, hogy három napos dublini útja során megalapították a Jobbik Dublini Baráti Körét, amely München, New York, London, Bécs, Zürich és Bristol után a mozgalom hetedik külföldi csoportja lett. A találkozón merült fel a levélben szavazás külföldi magyarokra való kiterjesztése, amit a nemzeti ellenzék évek óta követel – eddig hiába.

Szávay portálunknak elmondta, az itt szerzett értékes tapasztalatokat fel fogják használni parlamenti munkájuk során. „Az ilyen külföldi utakon én és munkatársaim is folyamatosan tanulunk, a nemzetpolitikai programunk egyre kicsiszoltabb és hitelesebb lesz. Kormányra kerülve olyan politikát szeretnénk megvalósítani, amely a kint élőkre is épít, az elszakított területeinken élőkhöz hasonlóan őket is a nemzet részének tekinti” – fogalmazott Szávay.

dfg

Az írországi csoport szervezésére a kilenc éve helyben élő Dorogi György kapott megbízást, akit szerkesztőségünknek kedd délután telefonon sikerült elérnie. A 47 éves, szegedi születésű férfi szintén nem azok közé tartozik, akik Orbán Viktor értelmezése szerint „kalandvágyból” hagyták el szülőföldjüket.

Dorogi 2006 őszétől folyamatosan elszenvedője volt az erőszakos és megfélemlítő hatósági fellépéseknek, amelyek csak fokozódtak a Magyar Gárda 2007-es megalapításakor, amikor is 55 társával együtt letette az esküt a Budai Várban. Miután az erőszakos zaklatások családjára is kiterjedtek, elhagyta az országot, azóta feleségével és négy felnőtt gyermekével együtt a szigetországban él, ahol kezdetben szakácsként dolgozott, jelenleg pedig gyorsételeket árusító vállalkozóként biztosít megélhetést magyar munkavállalóknak.

A Dorogi család a helyi közösség megbecsült tagja, ennek ellenére egyszer mindannyian vissza szeretnének térni Magyarországra. Ezt azonban csak egy Jobbik-kormány alatt tartják elképzelhetőnek, ezért is szeretnék a nemzeti párt munkáját külföldről segíteni. A baráti kör céljai között szerepel a már meglévő magyar szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint olyan rendezvények szervezése, amely erősíti a magyarságtudatot az itt élőkben.

„Szeretnénk jelen lenni a közéletben, és hidat építeni Írország és Magyarország között. A magyar mesék, mondák iránt érdeklődő fiataloknak előadásokat kívánunk szervezni, mert ez egy olyan plusz, amit itt, több ezer kilométer távolságból nem feltétlenül kapnak meg” – nyilatkozta portálunknak a szervező.

A baráti kör tervei között szerepel olyan csereakciók beindítása, amelyre az itt élőknek szüksége van (gyermekjátékok, mesekönyvek), és amellyel támogatást lehet gyűjteni az itthoni nagycsaládosoknak, rászorulóknak. A másik cél a tapasztalatok megosztása a már működő külföldi jobbikos baráti körökkel.

Az alapításon Szávay István mellett jelen volt a Jobbik külföldi szervezéséért felelős Bencsik János, a Nemzetpolitikai Kabinet alelnöke. Bencsik portálunknak elmondta, a jövőben további baráti körök alapítása várható, elsősorban a német nyelvterületeken, jelentkezni az alábbi univerzális linken lehet.