Jobbik: káros a BKV buszüzletágának kiszervezése

A Jobbik megdöbbenéssel értesült arról, hogy újabb piaci szereplő, az Orangeways is belép a budapesti közösségi közlekedésbe.

Az Index saját információira hivatkozva számolt be arról pénteken, hogy a BKK igazgatósága a napokban tárgyalta a vári, illetve egyes budai járatok üzemeltetésére kiírt midibusztender eredményét, és elfogadták az egyetlen induló Orangeways Hungária pályázatát. A portál szerint szakmai körökben megütközést keltett, hogy a korábban már a busztenderen elkaszált Orangeways szakmai referenciáját most a Gemenc Volán adta. A szerződés szerint a tendergyőztes 60 darab új midibuszt állít forgalomba – írta az Index.

A Jobbik fővárosi képviselője szerint a közszolgáltatások kiszervezése, piacosítása „olyan neoliberális gazdaságpolitikai döntés”, amelyet a Fidesz szavaiban elítél, tetteiben azonban gondosan végrehajt. Tokody Marcell úgy véli, a buszállomány fiatalítása megoldható lett volna a külsős szolgáltatók igénybe vétele nélkül is. A jelenlegi helyzet azonban hosszú távon kiszolgáltatottságot teremt Budapest számára.

A Jobbik továbbra is elutasítja a BKV önmagában nyereséges buszüzletágának kiszervezését. Ezért Tokody Marcell írásbeli kérdéssel fordul Tarlós István főpolgármesterhez az új autóbusz-üzemeltetési modell felülvizsgálata érdekében.