Jobbik-Konzervatívok: Ha ma ez a „független” sajtó, akkor nagyon nagy a baj…

Jobbik-Konzervatívok: Ha ma ez a „független” sajtó, akkor nagyon nagy a baj…

A konzervatív párt politikai közössége elképedve és szomorúan tapasztalta az elmúlt hetekben, hogy a magát „függetlennek” kikiáltó sajtó a propagandistákat megszégyenítő „kiegyensúlyozottságról” tesz tanúságot.

Már az is nagyon beszédes, hogy az egyik – a sajtószabadság és a kiegyensúlyozottság mellett állítólagosan rendkívül elkötelezett – hírportál egyetlen választási műsorába sem fért bele mindeddig egyetlen jobbikos politikus vagy, ad absurdum, Róna Péter EP-listavezető sem - írja sajtóközleményében a Jobbik-Konzervatívok.

A párt hozzáteszi: Nyilván nehéz megfejteni a szerkesztési szempontokat, de talán egy parlamenti frakcióval rendelkező párt vagy az ellenzék korábbi közös köztársaságielnök-jelöltjének, jelenleg EP-listavezetőnek a mellőzését nehéz észérvekkel indokolni.

Persze, biztosan lesz rá valamilyen nagyon demokratikus és politikailag korrekt magyarázat… Most viszont, hogy hivatalosan is megvannak azok a pártok, amelyek állíthatnak jelöltet a június 9-i EP-választáson, és ezen a szűrőn Róna Péter mint a Jobbik-Konzervatívok listavezetője átment, nehezen tudjuk kiegyensúlyozott tájékoztatásnak tekinteni azokat a vitaműsorokat, amelyek ilyen vagy olyan szempontok alapján szelektálnak az EP-listavezetők meghívása és szerepeltetése között

- fogalmaznak.

A konzervatív párt szerint

Róna Péter bebizonyította, hogy a messiásváráson túl jelentős társadalmi igény mutatkozik a hitelességre, a józanságra és a felkészültségre is.

A Jobbik-Konzervatívok EP-listavezetője az elmúlt időszakban utcai fórumokon folytatott párbeszédekre és vitákra is teljességgel nyitott volt, ahogyan az EP-listavezetői vitákon is nagy örömmel venne részt.

Kiemelték:

Éppen ezért is értesültek megdöbbenve arról, hogy Róna Péternek a Partizán listavezetői vitaműsorában sem lesz lehetősége vitázni, ellentétben Gyurcsány pártjának, egy viccpártnak és a Fidesz szatellitpártjának jelöltjével.

Nagyon bízunk benne, hogy csak valami rossz e-mail-címre küldték a meghívót, vagy csak valami véletlen lehet! Ezért is várjuk a felkérést a sajto@jobbik.hu e-mail-címre. Valóban független, hiteles sajtót, kiegyensúlyozott tájékoztatást! Normális Magyarországot! - zárják a közleményt.

(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)