Kikukázott képpel és fordítva folyó Dunával frissült az MVM Zrt.

Az arculatváltás önmagában sem lehet teljesen indokolt lépés egy ilyen monopolhelyzetben lévő vállalatnál, de ha ettől el is tekintünk, néhány érdekességgel még szolgál a dizájnváltás.

Az egyik, hogy az MVM honlapján látható, "energiával körbevett" táj eredeti képe egy egyszerű stockfotó, amit szemfüles Tumblr-felhasználók meg is találtak egy kolumbiai ingatlankereskedő cég, a Frontera Real honlapján. Az eredeti fotóról csak a háttérben lévő város, valamint az energiát jelképező effektek sora hiányzik.

Van azonban egy másik említésre méltó dolog is, ami az MVM új reklámfilmjében szerepel. Ebben ugyanis a fővárosi jeleneteknél látható, a Duna energiáját szimbolizáló fényjáték visszafelé sodródik, mint ahogy azt a Dunától várnánk:

Az MVM a vs.hu-nak cáfolta azokat a híreket, hogy az arculatváltás több milliárd forintba kerülne. Levelükben ugyan nem írtak konkrét számokat, de annyit igen, hogy "az előzetes becslések alapján a csoportszintű arculatváltás teljes költsége meg sem közelíti a milliárdos nagyságrendet."