Kitalicskázták a bizonyítékokat a Buda-Cashből?

Néhány órával a rendőrségi razzia előtt "jól öltözött" férfiak jelentek meg a Buda-Cashnél. Nyomokat tűntettek el?

A szemtanúk jelzése, valamint a néhány órával később megkezdődött rendőrségi razzia közötti ok-okozati összefüggés elég nyilvánvaló.
 
Úgy hisszük, hogy nem valóságtól elrugaszkodott összeesküvés-elmélet: az épületben tevékenykedő "jól öltözött emberkék" bizony egy füles alapján kezdték el kirámolni a Buda-Cash-t, nyilvánvalóan a bizonyítékok eltüntetése céljából.
 
Természetesen kerestük a rendőrséget, miszerint a lapinformációk helytállóak-e, illetőleg folyik-e vizsgálat annak kiderítésére, hogyan kerülhetett ki az információ, ami alapján bizonyítékokat tünthettek el a Buda-Cashtől.
 
Mint ismert, a Buda-Cash minden számláját zárolták, ezzel pedig több mint 12 ezer befektető (nagy részük kisbefektető) pénz ragadt bent. A Buda-Cash mellett a DRB-bankcsoportot is lekapcsolták, ami azt jelenti, hogy több mint 100 ezer ügyfél betétjét zárolták. 
 
A Buda-Cash botrány valószínűleg sokáig fogja még borzolni a kedélyeket. Az MNB szerint a brókercég 15 éven keresztül hamisította meg az adatait és százmilliárdos nagyságrendű kárt okozhatott tevékenységével. 
 
Kérdés természetesen, hogy-hogy nem tűnt fel ez senkinek az elmúlt években?
 
Ahogyan az is roppant különös, hogy míg kedden a Magyar Nemzeti Bank azonnali hatállyal visszavonta a Buda-Cash engedélyét, addig januárban csak kisebb, nem túl jelentős hibákat talált a cég működésében a felügyelet. Kerestük a MNB-t is, amint válaszolnak, közzétesszük azt is.

Hatvanezres kifizetési korlát a Buda-Cash bankjainál

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez. Az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer euró, azaz mintegy 30 millió forint összegig kártalanítja a betéteseket, ha a bankcsoport fizetőképessége nem áll helyre néhány napon belül.