Lehullt a lepel: a burkini a Nap gyilkos sugaraitól véd

Életeket menthet a hevesen vitatott muszlim fürdődressz.

A burkinit Ausztráliában találták fel, ahol már évtizedek óta rendkívül magas a bőrrák gyakorisága, és

a muszlim fürdődresszt 50 százalékban nem mohemedán nők viselik

- mutatott rá a kongresszuson Claus Garbe, az onkodermatológusok európai szövetségének elnöke. A német szakember emlékeztetett, hogy mind a melanóma, mind bazalióma kialakulása az UV-sugárzásra vezethető vissza leginkább, márpedig - mint mondta - tanulmányok bizonyítják, hogy a napozószerek nem alkalmasak a bőrrák megelőzésére.

Egy németországi tanulmány kimutatta, hogy a melanómát megelőző stádium kialakulásának kockázatát egyáltalán nem csökkentette a fényvédők használata. Garbe szerint a legjobb védekezés a megfelelő ruházat, és ennek egyik formája lehet a burkini. Mivel a napsugarak hosszabb távon fejtik ki hatásukat, megfelelő öltözködéssel 2050-től lehetne megfordítani a jelenlegi trendet, vagyis csökkenteni a bőrrák gyakoriságát - mondta Claus Garbe. 

A nyugati világban 1950-ben 100 ezer lakosra évente egyetlen melanóma jutott, ez 1970-ig háromra, 1990-ig nyolcra, 2010-ig pedig 25-re emelkedett, és 2030-ban már 43 eset jut 100 ezer emberre.

A fehér ráknak is nevezett bazalióma gyakorisága az 1950 öt esetről 2030-ig évi 400-ra növekszik a jelenlegi irányzatokat figyelembe véve

- mondta az onkológus.