Lelőtték a berlini merénylőt Milánóban!

Az olasz rendőrök rutinellenőrzés során akarták igazoltatni. Eredetileg nem tudták, hogy a merénylő az. Cikkünk folyamatosan frissül.

Frissítés: az iá megerősítette a hírt

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet közölte pénteken, hogy az olasz rendőrség által Milánó külvárosában lelőtt férfi volt az, aki végrehajtotta Berlinben a 12 halálos és többtucatnyi sebesült áldozattal járó gázolásos merényletet.

Vonattal érkezett Milánóba

Német hírtelevíziók olasz forrásokra hivatkozva azt jelentették, hogy Anis Amri Franciaországból érkezett Milánóba vonattal, egy külvárosi pályaudvaron szállt le, ahol pénteken hajnali 3 órakor két rendőr rutinszerű ellenőrzés keretében megállította.    

A rendőrök kérték a gyanúsított papírjait, mire ő egy 22-es kaliberű pisztolyt húzott elő hátizsákjából és az Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!) kiáltást hallatva tüzelni kezdett.

Anis Amri életét vesztette a tűzpárbajban. Az egyik rendőr megsebesült, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van, a hírek szerint a válla sérült meg. A gyanúsítottal végző 29 éves rendőr mindössze 9 hónapja szolgált a testületnél. Képe már bejárta a sajtót:

Az Index a la La Stampa alapján beszámol róla: a rendőrök először nem tudták, hogy a terroristát lőtték le, de sejtették, hogy egy szimpla drogdíler nem így viselkedne. Iratokat nem találtak nála, a hátizsákjában viszont német holmik voltak. Gyanút fogtak, ujjlenyomatot vettek tőle, és kiderült, kiről van szó.

A német legfőbb ügyész megkezdte az együttműködést az olaszokkal.

Az olasz belügyminiszter megerősítette az információt: "minden kétséget kizáróan" a berlini merénylet feltételezett elkövetője lőtték le - közölte délelőtti sajtótájékoztatóján Marco Minniti.

Tobias Plate a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón kiemelte, hogy a német kormány egyelőre nem tudja hivatalosan is megerősíteni Anis Amri halálát, de az olasz partnerek által a BKA munkatársának tudomására hozott információk alapján már minden jel arra mutat, hogy a merénylettel alaposan gyanúsított tunéziai állampolgárról van szó, és "részéről nem fenyeget többé veszély".
 
Martin Schäfer, a külügyminisztérium szóvivője hozzátette, hogy az olasz hatóságok a milánói német főkonzulátust is értesítették a fejleményről. Mint mondta, köszönet illeti az olasz partnereket a szoros együttműködésért.

Az Index összeállítása szerint a Corriere della Sera úgy tudja, hogy Anis Amri tüzet nyitott a rendőrökre és Allah akbart is kiáltott. A rendőrök viszonozták a tüzet, és lelőtték. A La repubblica úgy tudja: az eset péntekre virradó éjszaka történt. Két rendőr megállította az autójával, kérték a papírjait, ekkor nyitott tüzet. A La Stampa hajnali három órát ír időpontként, és Sesto San Giovannit helyszínként, ami Milánó külvárosa. Egy rendőr a vállán megsérült.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülésére hivatkozik az MTI: a milánói terrorelhárítási források szerint mind a személyleírás, mind az ujjlenyomat megegyezik a merénylőével.

A hír ellentmond a korábbi pletykáknak, a német rendőrség ugyanis azt állította, a gyanúsított Berlinben rejtőzködik, a sajtó még olyan felvételekkel is előállt, melyek szerint egy helyi mecsetben tartózkodott egy nappal a támadás után. Úgy vélték, a támadó megsérülhetett, ezért nem juthatott túl messzire. Pénteken állítólag Dániában is látta valaki felbukkanni a gyanúsítottat az aalborgi rendőrség Twitter-bejegyzése szerint.

Menekültként érkezett, balhézott, gyújtogatott

A terroristáról az Index közölt portrét. Amri korábban éveken keresztül élt Olaszországban, ám több évet börtönben töltött. 2011-ben érkezett az országba a tengeren keresztül. Fiatalkorú migránsnak adta ki magát, holott már 19 éves volt. Már a befogadótáborokban is balhézott, felgyújtott egy raktárt, később rabolt, embereket fenyegetett, az iskolában terrorizálta társait, később magát az iskolát is fel akarta gyújtani. Már 2011 októberében letartóztatták vandalizmus, gyújtogatás, lopás és testi sértés miatt. 2015-ig ült börtönben, rabtársai is erőszakos emberként tekintettek rá. Egy keresztény menekültet azzal fenyegetett, hogy levágja a fejét. Szabadulását követően az olaszok vissza akarták toloncolni Tunéziába, de nem voltak iratai, így az anyaország nem volt hajlandó visszafogadni. Az olaszok így az ország elhagyására szólították fel, ő pedig 2015 júliusában Németországba utazott.