Matolcsy beperelte a szocialista Bárándy Gergelyt

Hangsúlyozták, túlmegy a véleménynyilvánítás keretein, hogy a politikus az Országgyűlés plenáris ülésén lopással vádolta a jegybank elnökét. Ezért Matolcsy György a Fővárosi Törvényszékhez fordult a jogsértés megállapítása érdekében, és egyben elégtételt, sérelemdíj megfizetését kéri, valamint azt, hogy a politikust tiltsák el a jövőbeni jogsértéstől.

Felidézték, Bárándy Gergely szocialista politikus az Országgyűlés május 17-ei ülésnapján Rokonok? címmel azonnali kérdést intézett az MNB elnökéhez, és viszontválaszban a politikus lopással vádolta meg a jegybankelnököt.

Matolcsy György szerint a képviselő által megfogalmazottak nem tekinthetők a szabad, avagy a politikai véleménynyilvánítás határát át nem lépő kritikának vagy véleménynek, a politikus egyértelmű bűncselekménnyel vádolta az MNB elnökét, valamint környezetét és családját.

Hozzátették, Bárándy Gergely kijelentése része annak a „politikai hadjáratsorozatnak”, amelynek célja Magyarország jegybankjának meggyengítése.

„Az elnök személyének bűncselekménnyel vádolása ugyanakkor nem tekinthető olyan - politikai eszközként használt - véleménynek, amelyet a jegybank elnökének, mint közéleti szereplőnek tűrnie kellene”

 - hangsúlyozták.

„Az MNB elnöke továbbra is minden, a jegybank függetlenségét sértő vagy korlátozni próbáló pártpolitikai nyomásgyakorlást visszautasít”

 - áll a közleményben.