Megbírságolták a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Kölcsey-szobor felirata miatt

Megbírságolták a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Kölcsey-szobor felirata miatt

Ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést, aki a szoboravató idején a román ellentüntetést is szervezte.

Kovács Jenő polgármester közölte, a román területi hatóság tízezer lejes (762 ezer forint) bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel, román nem.

Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora - "Nyújts feléje védő kart" - szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.

A feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta: eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás

- mondta Kovács Jenő polgármester aki azt is elmondta, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot, mivel a városvezetés jóhiszeműen járt el, senki érzékenységét nem akarta sérteni.

Ezzel egy időben a romániai köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázása végett, és ha a bukaresti grémium kéri, a talapzat másik oldalán megjelentetik a szöveg román fordítását.

Odaírjuk románul is, hogy tudják a román testvérek is, miről szól a magyar himnusz. Semmi gondot nem látok ebben, sőt

- tette hozzá Kovács Jenő.

Nagykároly polgármestere közölte, a Szatmár megyei művelődési igazgatóság feljelentés nyomán bírságolt, de

ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Az illető 15 éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert.

Kölcsey Ferenc szobra, amelyet április 12-én avattak fel Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében, a Szatmár megyei kisváros központjában, a polgármesteri hivatal előtt található. Az avatóünnepséget más városokból érkezett román szélsőségesek próbálták megzavarni.

Címlapkép: Novák Katalin köztársasági elnök, Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese és Kovács Jenő polgármester, Kölcsey Ferenc szobrának átadásán a partiumi Nagykárolyban 2023. április 12-én. A szobor Győrfi Lajos szobrászművész alkotása. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

(MTI)