Meghalt Esterházy Péter

2015-ben jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd.

Az 1968-as érettségit követően az ELTE Természettudományi Karának hallgatója lett, a diploma megszerzése után a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott számítástechnikai rendszerszervezőként 1978-ig.

Fontosabb kötetei: Fancsikó és Pinta (1976), Pápai vizeken ne kalózkodj (1977), Termelési-regény (1979), Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi, A kitömött hattyú (1989), Harmonia caelestis, Javított kiadás (ebben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel adta közre apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit), Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet, Esti, Egyszerű történet (2013). Nagy társadalmi vitát váltott ki az „Így gondozd a magyarod” – című rádiójátéka. A mű miatt, annak ellenében Torgyán József is interpellációt nyújtott be 1996-ban „Kossuth-díj a jutalma a nemzet- és vallásgyalázóknak?” – felütéssel. Mások szerint a megkritizált részletek önkényesen lettek kiragadva a darabból.

1987-ben nagy feltűnést keltett a Csokonai Lili néven kiadott Tizenhét hattyúk című regénye, amit szintén ő írt. A regény főhőse ékes 17. századi nyelven adott elő egy napjainkban játszódó szerelmi történetét. Későbbi "nő-tárgyú" könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen beleérzéssel térképezi fel és tárja olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait. 2014-ben Esterházy Péter nyitotta meg a Budapest Pride fesztivált. 2015 októberében az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd.