Megint olyan kapott csekket, aki ott sem volt a Székely Szabadság Napján

Már megint egy olyan székely hazafinak postázott csekket a román rendőrség, aki részt sem vett a felvonuláson.

"Mozgalmunk szóvivőjének, Tóth Bálintnak címzett a marosvásárhelyi rendőrség egy 200 lejes büntetést, mert állításuk szerint március 10-én részt vett a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett felvonuláson" - írja a HVIM erdélyi hírszolgálata a közleményében. Mint kiderül, ebben az esetben is egy videó a "bizonyíték", azonban Tóth Bálint nem volt jelen, mert egy péntek reggeli versenyvizsgára készült. A vármegyések megjegyzik, lehetett volna akár Szöulban is, akkor is megkapta volna büntetését, akárcsak Szőcs Csongor, aki szintén úgy kapott csekket, hogy egyébként nem vett részt a rendezvényen (ehelyett az előzetesben lévő testvérét látogatta meg).
 
"Ismételten kétségbe kell, hogy vonjuk a román hatóságok jogi intézkedéseit, valamint ezen intézmények komolyságát. Ismételten beigazolódik az a súlyos diszkrimináció, amelyet a magyar közösségek, vezetők, jogi harcosok ellen alkalmaznak a román szervek. Elítéljük az olyan hatóságok vezetőit, akik arra használják fel a román állami apparátusokat, hogy megfélemlítsenek, elnyomjanak egy népcsoportot, pusztán azért, mert más nyelve, kultúrája és történelme van" - olvasható a HVIM közleményében, majd felajánlják a jogi segítséget azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Hozzáteszik: 
Mindezek ellenére mindenkinek joga volt ott lenni és felvonulni!