Megkerülhetetlenné válhat Farage a brit-amerikai kapcsolatokban?

Azon ügyködik, hogy rajta keresztül vezessen a brit politika útja Trumphoz.

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) ideiglenes elnöke saját bevallása szerint nem véletlenül volt az első brit politikus, aki rögtön megválasztása után találkozott Donald Trump, leendő amerikai elnökkel.

A két politikai szereplő, illetve a UKIP felső vezetésének egy része már a választási kampány során is szoros kapcsolatban volt Trump stábjával, sőt Farage még egy kampányrendezvényen is felszólalt.

Barátok közt

Az üzletember győzelme után egy órás megbeszélést folytatott Farage-zsal és pártja több prominensével, köztük a UKIP legnagyobb anyagi támogatójával, Arron Banks-szel, aki szintén jó kapcsolatokat ápol a megválasztott elnök köreivel.

Jól kijönnek: Farage lepacsizott Trumppal

A két politikus szombaton több mint egyórás megbeszélést folytatott Trump New York-i otthonában, a Trump Tower felhőkarcolóban a republikánus elnökjelölt választási győzelméről, a Brexitről és a globális politikai helyzetről.A hírek szerint Farage felajánlotta, hogy közvetítőként segítene elsimítani a londoni kormány és az új amerikai elnök közötti esetleges feszültségeket.A találkozó után a brit politikus fotót tett közzé, amelyen Trumppal együtt szélesen mosolyog.

Farage-nak Stephen Bannon főtanácsadói kinevezése is kapóra jött, mivel az euszkeptikus ikon a médiaguruval is évek óta kiváló viszonyban van. (Így az sem meglepő, hogy Farage-t a szintén UKIP-tag Raheem Kassam, a Breitbart londoni főszerkesztője kísérte el a találkozóra.) Bannon már jelezte is: Farage-zsal fog "ötletelni", mielőtt a brit kormányzati körökből bárkivel is szóba állna.

Az elnök emberei: Trump bejelentette, ki lesz az elnöki stáb vezetője

Donald Trump leendő elnök bejelentette: ahogy várható volt, a kevésbé megosztó Reince Priebus vezeti majd az elnöki stábot, ám a New York Times információi szerint egy váratlan húzással Stephen Bannont, a Breitbart ügyvezetőjét nevezte ki a Fehér Ház fő stratégájává és főtanácsadójává.

Az Expressnek nyilatkozva mind Banks, mind Farage egyértelművé tette:

a UKIP ideiglenes vezetőjét a jövőben nem kerülheti meg a brit politika, ha érdemben akarnak tárgyalni Donald Trumppal, vagy stábjával.

Hídember, vagy ötödik kerék?

Ha tényleg így van, azzal Theresa May, brit miniszterelnök kabinetje roppant kellemetlen helyzetbe kerülhet, hiszen a toryk rendkívül ellenségesen viszonyultak Trumphoz a kampányban, így eleve nem számíthatnak valami szívélyes fogadtatásra a milliárdostól.

Sajtóinformációk szerint May kormányának több tagja is kérte a miniszerelnöktől: ne makacsolja meg magát, és ha már muszáj, inkább egyeztessen Farage-zsal, minthogy kockára tegye a jó kapcsolatokat Washingtonnal.

A UKIP ideiglenes elnöke maga is felajánlotta közvetítő szerepét és hajlandóságot mutatott rá, hogy "beforrassza a sebeket" a két fél között.

Viszont, ha May nem volna hajlandó a kompromisszumra, akkor Farge szerint az a brit kormányzat kicsinyességét jelezné:

"Ez azt mutatná, hogy nem érdekli őket sem az ország, sem a nemzeti érdek, és inkább adnak a pitiáner pártpolitikára, és arra, hogy engem mindenből kihagyjanak."

Kiemelte: a brit politikából rajta kívül senkinek nincsenek kapcsolatai Trump csapatával, így a leendő elnökhöz rajta keresztül vezet a legsimább út.

Farage ugyanakkor megpendítette a lehetőséget: amennyiben igényt tartanak ez irányú szolgálataira, még a torykhoz való visszatérését is megfontolná.

Theresa May szóvivője közben a Telegraph-nak nyilatkozva leszögezte:

Trump jelezte May számára, hogy olyan szorosra akarja fűzni a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat, mint Reagan és Thatcher idején voltak (a leendő elnököt egyébként, első telefonbeszélgetésük során állítólag lenyűgözte May stílusa).

Hozzátette, hogy a brit kormánynak "remekül kiépített" csatornái vannak a leendő elnök környezetével, amit az is bizonyít, hogy Trump már találkozóra is hívta May-t, még a beiktatási ceremóniája előtti időpontra.

A szóvivő azt is gúnyosan megjegyezte:

"nem rémlik, hogy egy harmadik fél is lenne (a Trumppal való) kapcsolatunkban".