Megtagadja a Fidesz a megfizethető bérlakásokat a fiataloktól - Egyedül a Jobbik áll mellettük

A mai napon ötpárti egyeztetésen vett részt a legnagyobb ellenzéki párt is.

A Jobbik ugyanakkor többszörösére növelné az új építésű ingatlanok számát, de

nyitna egy állami hátterű bérlakás-építési program felé is, aminek költségvetési fedezetét meg is tudja jelölni.

A párt szerint a kormányzat hat év után sem tud érdemi előrelépést felmutatni, a szükséges évi 41-42 ezer új ingatlan helyett 7-8 ezer épül, bérlakásból pedig nagyságrendileg nincs több, mint 2010-ben. Ugyanakkor a fővárosi és nagyvárosi albérleti díjak a lakáskínálat szűkössége miatt szinte megfizethetetlenek,

a fiatalok tömegei a lakhatási krízis okán is a külföldi munkavállalást választják.

A Jobbik ezért három pillérből álló programot hirdet: követeli a kilakoltatási moratórium azonnali meghosszabbítását, hiszen a devizahiteles krízis áldozatai ugyanakkora bajban vannak, mint a „rendezés” előtt. Másodsorban a csok kiterjesztését tartja szükségesnek (legalább a kedvezményes hitel tekintetében) használt lakás vásárlására és energetikai korszerűsítésre is. Legvégül pedig a nok mint államilag legalizált pilótajáték visszavonását követeljük mindaddig, amíg a megfelelő pénzügyi garanciák nem kerülnek a rendszer mögé, hiszen a mai formája magába kódolja a bedőléseket és egy újabb, a Quaestor-botrányhoz hasonló csődhelyzetet.