Messze van még az Iszlám Állam legyőzése Moszulban

Az összecsapások és a merényletek Andalusz és Surta városrészekben történtek. Egyelőre nem tudni, hányan vesztették életüket. Az Iszlám Állam internetes közleményében megerősítette, hogy "mártír műveletet" hajtott végre a térségben.

A terrorellenes iraki elitegységek szerint a dzsihadisták kemény ellencsapásával szembesültek a város visszafoglalására irányuló hadműveleteik során. Andalusz és Surta közel helyezkednek el a Tigris keleti partjához és Moszul legészakibb hídjához, amelytől mindössze némi fás terület választja el őket.

A kormányerőknek eddig sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a város öt hídja közül háromnak a keleti hídfőjét. Az iraki hadsereg bizakodónak mutatkozott abban a tekintetben, hogy hamarosan a teljes keleti városrészt sikerül elfoglalniuk. Csak ezután kezdődhet meg ugyanis a város nyugati felének felszabadítása, amely egyelőre teljesen az iszlamisták kezén van. A Reuters hírügynökség egyik, a helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az iraki különleges alakulatok mesterlövészei a keleti partról lövéseket adtak le az Iszlám Állam folyón túli állásaira.

Az iraki erők a nap folyamán visszafoglalták Nabi Júniszt, ahol Jónás próféta sírja, az ország egyik legfontosabb szentélye volt található, amelyet 2014-ben leromboltak a dzsihadisták - közölte az iraki terrorellenes erők szóvivője. Szabah en-Noman szerint az északi-iraki nagyváros két másik negyedét szintén sikerült visszafoglalniuk az Iszlám Államtól.

A szélsőséges iszlamisták 2014 júliusában robbantották fel a mecsetet, amely a hagyományok szerint az iszlám vallásban is fontos személynek számító Jónás próféta végső nyughelye felett épült. A mecset az IÁ 2014. júniusi fellépéséig fontos zarándokhelynek számított.

A bagdadi vezetés tavaly októberben indította meg a hadműveletet az egykor az ország második legnépesebb településének számító város felszabadítására. Az ENSZ szerint további 32 ezer moszuli lakos menekült el a harcok elől az elmúlt két hét alatt, és ezzel már 161 ezerre nőtt az offenzíva miatt fedél nélkülivé váltak száma.

A Reutersnak telefonon sikerült elérnie egy nyugat-moszuli lakost, aki azt állította, hogy a dzsihadisták fegyveresei akadályozzák a város nyugati partján élő lakosokat abban, hogy a folyón átkelve a keleti negyedekbe szökjenek. Egy másik lakos arról számolt be, hogy a terrorszervezet több vezetője és fegyverese is a szíriai határ közelében lévő Tel-Áfár felé hagyta el az ostromlott várost.

Abdel-Gáni al-Aszadi tábornok, a terrorellenes erők tábornoka szerint hétfőn Moszul keleti részének "mintegy 90 százaléka" volt a kormányerők kezén. Magas rangú katonai vezetők szerint mindössze néhány napra lesz szükség, hogy kiűzzék az utolsó dzsihadistákat is a Tigris keleti partjáról.