Modern városban ósdi pártnak nincs helye - a fővárosi áttörés küszöbén a Jobbik?

Az eddigi választásoknál jelentősen nagyobb fővárosi eredmény nélkül a Jobbiknak esélye sincs kormányváltásra. Nem véletlenül változtat Budapesten is.

 - Meglepődtél az eredményen?
 
 - Őszintén szólva nem, biztos voltam benne, hogy jó eredményt fogunk elérni, mert már a kampány során láttam a választókon, hogy nyitottak a változásra és szimpatizálnak a Jobbik politikájával.
 
 - Jobbra vagy rosszabbra számítottál?
 
 - Az utolsó pillanatig hittem a győzelemben, amire valljuk meg minden esély meg is volt. Nem vagyok csalódott, hogy most nem sikerült, erre az eredményre építkezve legközelebb győzünk.
 
 - Elfáradtál a kampányban?
 
 - Eléggé, mivel 2 hónapig napi 12-14 órát dolgoztam megállás nélkül. Voltak nehéz pillanatok, de mindvégig a győzelembe vetett töretlen hit vezérelt, így mindig tudtam erőt meríteni az újabb naphoz.
 
 - Nagy csapattal dolgoztál?
 
 - Az utolsó néhány napban igen, mondhatni elleptük az utcákat, de a kampány jelentős részében 2-3 fő segített naponta, volt aki egy alkalmat, de olyan is volt, aki végig mellettem volt.
 
 - Véleményed szerint minek volt a leginkább köszönhető ez a párt szempontjából kiugró eredmény?
 
 - Elsősorban annak, hogy személyes kapcsolatot sikerült kiépíteni a választókkal, másodsorban olyan programot állítottunk össze, ami valós és megoldandó problémákat célozott meg. 
 
 
 - Mondhatjuk, hogy a 20% egy lélektani határ volt? 
 
 - Budapesten mindenképpen, hiszen a legjobb egyéni eredmény 17% körül volt eddig. Ezt a lélektani küszöböt átlépve azt hiszem bizonyítottuk, hogy lehetséges jó eredményt elérni a fővárosban is.
 
 - Stummer János regionális igazgató az eredményvárón utalt arra, hogy a budapesti jobbikosok lendületének nagyon jót tett ez az eredmény. Tényleg így van? 
 
 - Már a választás estéjén lehetett látni a társaim szemében azt a hitet, ami elengedhetetlen a győzelemhez. Valami megmagyarázhatatlan lelkesedés volt mindenkiben, újra elhittük, hogy győzhetünk. Az azóta eltelt időszakban rengeteg budapesti harcostársam gratulált a sikerhez, többen elmondták, hogy ez az eredmény erőt adott nekik és most már újra tudnak töretlenül hinni a budapesti győzelmünkben is.
 
 - Soroksár kertvárosi városrész, sikerülhet máshol is áttörést elérni?
 
 - A legfontosabb, hogy területspecifikusan kell hozzáállni a kampányhoz és magához a kerülethez is, mert más a probléma egy lakótelepi lépcsőházban és más egy kertvárosban, de szigorúan a kérdésére válaszolva igen, szerintem a Jobbik az áttörés küszöbén áll mind országosan, mind pedig a fővárosban.
 
 - Egy imidzsváltás is ráférne a Jobbikra a fővárosban és a nagyvárosokban. Ezzel kapcsolatban vannak tervek?
 
 - Rá bizony. De úgy látom, jó nyomon vagyunk, már a konkrét előkészületek fázisában. Budapest 2 millió lakosából minél több sikeres embert szeretnénk látni, akiknek nem csak túl-, hanem megélni is van lehetőségük saját életüket. Ezért dolgozunk, meg persze azért is, hogy ezzel a szándékunkkal minél több budapestit megismertessünk. 
 
 - 2018-ig nem sok idő van már. Lesz érzékelhető előrelépés a fővárosban? 
 
 - Nem lesz, van. A soroksári eredményünk is ezt mutatja: a kisebb településeken élők után a nagyvárosokban és Budapesten is egyre többen gondolják úgy, hogy a Jobbik képes arra, hogy vezesse ezt az országot. A pesti ember nagyon kritikus, egyértelműen nekünk kell a legjobbnak lenni, hogy elnyerjük bárki bizalmát.  
 
 - Egyeztettetek a regionális igazgatóval, hogy miben fog változtatni a párt a fővárosban?
 
 - Új technikákat vetettünk már be itt Soroksáron, amelyek úgy tűnik, működnek. Új kampánytechnikáink már vannak, az új beszédmód pedig kialakulóban van: egy izgalmas, érdekes, érthetően beszélő pártnak kell lennünk, sokkal inkább, mint eddig. Ez egy modern város, ósdi pártnak itt nincs helye.
 
 - Elárulsz néhány példát?
 
 - Tudnék, de nem szeretnék... Egyrészt lelőném a poént, másrészt meg izguljanak csak azok a politikai ellenfelek akiknél több szavazatot kaptunk október 2-án Soroksáron, hogy mivel készülünk a következő másfél évben.