A lap úgy tudja egyik luxuskabriók tetőponyvájának gyártásával foglalkozik. Ők az igen távoli Mexikóból hoztak munkásokat. A munkaerő importnak az az oka, hogy a környéken nem találnak szakképzett varrónőket.
A szügyi helyzet egyáltalán nem példa nélküli. Szintén a Népszabadság derítette ki, hogy egy másik multi magyar leánycégénél már felmerült a nepáli vendégmunkások alkalmazása, de ők végül meg tudták oldani a problémát.
Ezek az esetek elég sötét jövőt vetítenek előre. Hiába van ugyanis egyes régiókban akár 20-25%-os munkanélküliség, képzettség híján semmire nem tudják az álláskeresők többségét alkalmazni, még betanított munkásnak sem jók. Szaknyelven fogalmazva egyszerűen nem kompatibilisek a munkaerő-piaccal. Ennek köszönhetően párhuzamosan van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány.
A másik probléma a rendkívül alacsony magyar bérszínvonal. Akinek van valamilyen végzettsége, az nem szívesen vállal nettó 70-80 ezer forintért munkát, inkább kimegy külföldre dolgozni. Nem véletlen, hogy a legszerényebb becslések szerint is legalább félmillió honfitársunk keresett inkább munkát tőlünk nyugatabbra. Tetézi a problémát, hogy elsősorban a szakképzett, idegennyelveket beszélők hagyták itt az országot, sok esetben olyanok, akiknek itthon volt ugyan állásuk, csak éppen a jövedelmük nem biztosított nekik megfelelő életszínvonalat.
Lehet itt gazdasági fejlődésről álmodozni, képzett munkaerő hiányban azonban nem nagyon lesz itt növekedés. Ez pedig gúzsba fogja köti a magyar gazdaságot, ennek pedig a fenti példák a nyilvánvaló jelei.
A hosszútávú megoldást a minimálbér fokozatos és dinamikus emelése jelenthetné. A jelenlegi 73 ezer forintos minimálbér ugyanis csupán a lassú éhenhaláshoz elegendő. A Policy Agenda által kiszámított létminimum összege ugyanis 88 ezer forint. Ezeken a tényeken pedig még az sem segít, hogy a KSH különböző trükkökkel kozmetikázza az adatokat.