Mutyiszag: még szerződést sem írtak alá a borzalmasra sikeredett '56-os dalról

Kár remélni, hogy a végén mégsem fog 50 millióba kerülni a röhögés tárgyát képező dalocska.

A Magyar Nemzet Online kedd esti cikkében azt írja, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója megkeresésükre elárulta: azért nem tudják nekik megmutatni a szerződést, mert azt még alá sem írták, a tárgyalások máig zajlanak.

Ez azért nagyon érdekes, mert a Népszabadságnak a Terror Háza programigazgatója, Tallai Gábor egyszer már elárulta, hogy mintegy 50 millió forintba került a hivatalos nevén Egy szabad országért című dal, ráadásul úgy, hogy a zenészek, és a saját régebbi dalát másodjára újradolgozó Desmond Child állítólag nem kért egy vasat sem.

Idézzük:

"Az egész költségvetés, benne a szerző honoráriuma (amit nem kért - a szerk.), a magyar és angol változat feléneklése, az összes utómunka mintegy 50 millió forint volt. Aki ismeri a szakmát, elismerően fog csettinteni.”

Hogy miért kellene elismerően csettinteni egy 50 millióból kihozott dalon, ami még akkor is százszoros túlárazást jelentene, ha legalább szomorú fejcsóválás nélkül meg lehetne hallgatni, azt nem tudjuk.

Viszont ha még szerződést sem írtak alá, akkor immár az sem érthető, hogy miért dobálóznak ilyen hatalmas összegekkel a levegőben.

Bár ismerve a túlárazott kerítésépítést, vagy éppen az eddigi, sokmillióból összehozott méltatlan fesztiválplakátokat, talán nyitott ajtón való dörömbölést jelent minden naiv kérdés. Mindenesetre az érthető, hogy a Jobbik miért tesz feljelentést hűtlen kezelés miatt a legfőbb ügyésznél.