Na, ki volt a győztese a 2015-ös időközi választásoknak?

Voltak választások, amelyek megbolygatták a pártpolitikai viszonyokat, lett két új országgyűlési képviselő, és több település választott új vezetőket.

Akit érdekelnek a korábbi hónapok összefoglalói, itt olvashatja őket: januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúlius,augusztusszeptemberoktóbernovember, december. Az év bűnügyeiről ITT olvashat, a budapesti híradót ITT tekintheti át, a terrorizmusról írt éves összefoglalónkat ITT találja, a külpolitikai összefoglalónkat itt, a földrablásról szólót itt, a nyomorról szólót itt, ha a sport érdekli, akkor ide kattintson, ha esetleg Béli Balázs szenzációs képeit nézné meg, kattintson ide, amennyiben érdekli az LMP és a Jobbik frakciójának évértékelője, valamint furdalná az oldalát, hogy miért tesz magasról az újságolvasókra a Fidesz és az MSZP, kattintson ide.
Két választókerület lakóinak kellett új országgyűlési képviselőt választania idén. A Veszprém megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében Navracsics Tibor helyére pályáztak többen is, miután őt EU-biztossá nevezték ki. A február 22-ei választást követte közel két hónappal később szintén Veszprém megyében, ezúttal a 3. számú országgyűlési egyéni választókerületben egy újabb választás, miután az év elején Lasztovicza Jenő elhunyt. Így tehát két fideszes képviselő helyett kellett új honatyát választaniuk a térségekben élőknek.

Veszprém megye választási lázban

A Veszprém városában és néhány környező más településen élők szavazataiért kereken egytucatnyi jelölt versenyzett egymással. Az alig fél évvel korábban még fideszes képviselőt választók alig 33%-a döntött úgy, hogy a kormánypárti jelöltet támogatja, a 42%-uk azonban az MSZP, a DK, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a PM, a Magyar Liberális Párt, a MoMa és a Lokálpatrióták összeborulása által támogatott "független" Kész Zoltán neve mellé húzta be az ikszet. A jobbikos Dr. Varga-Damm Andrea ekkor alig 14%-kal csak a harmadik helyet szerezte meg. A 2004-ben még a veszprémi Fidelitas vezetését is elvállaló Kész Zoltán a kampányban a "fideszes önkényuralom" lebontását tűzte ki célul, kemény antikorrupciós szólamokat hangoztatott, majd a parlamenti szék elfoglalása után már NEM-mel szavazott a brókerek vagyonát zároló törvényre. 
 
Februárban ugyan Kész Zoltán a baloldali pártok támogatásával papíron megszüntette a kétharmadot, a XX. század elöregedett és korrumpálódott pártjaira Tapolca mérte a legfájóbb csapást. Bár hihetetlenül aljasul és szánalmas nácizással folyt a kampány a jobbikos Rig Lajos ellen, és 25 jelölt szállt versenybe a képviselői mandátumért, a XXI. századi néppárt jelöltje hajszállal ugyan, de megelőzte a kormánypárt jelöltjét, és csúnyán elverte a baloldal reménységét is. Rig Lajos így megszerezte a Jobbik számára az első egyéni országgyűlési mandátumot, ráadásul nyugaton, és a bevándorlási válságig történelmi csúcspontra lőtte fel a pártja támogatottságát. Az egészségügyi szakpolitikus győzelme egyértelmű üzenet volt a Tapolca, Sümeg, Ajka és számos környező település lakói részéről: elegük van a rendszerváltás óta regnáló teljes politikai "elitből", változást szeretnének. 

Helyben is nagy dolgok

A két időközi országgyűlési választáson felül természetesen számos helyen választottak polgármestereket, önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselőket. A legtöbb helyen független vagy "független" jelöltek nyertek, de azért a pártok is fel tudtak tűzni a pártirodai térképeikre újabb zászlócskákat. Utazzunk most csak egy kicsit ezekre a helyszínekre!
 
A Pest megyei Pilisen a cigányok krumpliosztástól voltak hangosak, és a jobbikos háttértámogatással, de a Pilisi Vállalkozások Egyesülete színeiben induló Lengyel Gábor képviselőjelölt alulmaradt az MSZP-s Marsovszki Istvánnal szemben a képviselőválasztáson. Mezőtúron azonban a Jobbiknak állt a zászló, így a Vona Gábor által három napra jobbikos cigányhoz költöztetett Kötél János magabiztosan utasította maga mögé a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét.
 
A szatymaziak ugyanakkor (önkormányzati szinten legalábbis) még nem fordultak el a kormánypártoktól, és a fideszes Barna Károlyt választották polgármesternek. Ugyanígy döntöttek a karcagiak is, akik ugyan nem polgármestert, de képviselőt adtak a Fidesz-KDNP párosnak. Budapest negyedik kerületében viszont az idő kereke még lassabban forog, így ott az MSZP és a DK közös jelöltjét szavazták be a képviselő-testületbe. 
 
Nem úgy, mint Cserháthalápon, ugyanis a Nógrád megyei településen élők igazán érzik az új idők szavát, és a jobbikos Dócs Dávidnak adtak bizalmat, hogy vezesse a települést. És nemcsak ennek a győzelemnek örülhettek a jobbikosok, de a Tapolcán polgármestert és a körzetben egyéni országgyűlési képviselőt is adó választópolgárok két városi képviselőt is biztosítottak Vona csapatának, akik így a tapolcai képviselő-testületi többséget is megszerezték.
 
Ma már esett egyszer szó Budapestről, ahol még mindig menőnek számít az MSZP és a DK, és ezt láthattuk később a főváros legbalosabb körzetében is, ahol Varga Zsanett győzelmével ismét bebizonyosodott, hogy Budapesten nagy munkája van még a XXI. századi pártoknak. 

Összesítés

Mint látható, 2015 is tartogatott meglepetéseket a választásokat tekintve. A független jelöltek függetlenségét nem firtatva is látható, hogy az év nem kedvezett a kormánypártoknak, hiszen két kulcsfontosságú országgyűlési választást is elvesztettek, és az önkormányzati választásokon is csak egy polgármesteri, valamint egy képviselői helynek örülhettek. A Lengyelországban már végképp megbukott, elavult balos pártok csak egy "független" jelölt mögé beállva tudtak országgyűlési helyet "szerezni", Pest megyén túl azonban a balosok nem örvendezhettek semmilyen győzelemnek. Az év egyértelmű győztese így a Jobbik, amelyik nemcsak megszerezte első egyéni madátumát az Országgyűlésben, ráadásul azt Nyugat-Magyarországon, de további három önkormányzati képviselővel és Nógrád megye első jobbikos településvezetőjével is bátran kezet szoríthatott Szabó Gábor pártigazgató. 
 
A 2016-os év már csak az utolsó előtti lesz a rengeteg meglepetést és fordulatot tartogató 2018-as választások előtt, így minden egyes esetleges időközi választásra nagyobb figyelem fog hárulni. Mi természetesen beszámolunk majd a fontosabbakról.