Napelemes autó, ami több áramot termel, mint amennyit felhasznál

Az eindhoveni műszaki egyetem hallgatói által készített négyszemélyes Stella Lux autót napenergia hajtja, valamint egy speciális navigációs-rendszert is fejlesztettek hozzá. A fejlesztőcsapat, amely saját megfogalmazása szerint a jövő autóját szerette volna megalkotni, az aerodinamikus kialakítást könnyű anyagok felhasználásával - mint például az alumínium és a szén - ötvözte. 
 
 
Ennek eredményeként a Stella Lux szép időjárásban napi 1000 kilométert tud megtenni, ráadásul a megtermelt többletenergiát is képes felhasználni, így segíthet akár bizonyos energiával kapcsolatos társadalmat érintő kérdések kezelésében is.
 
A hallgatók a konstrukcióval részt vesznek a kétévente megrendezett Bridgestone World Solar Challenge elnevezésű ausztráliai versenyen októberben, a megmérettetésen a napenergia által hajtott autóknak 3 ezer kilométert kell megtenniük. A Stella Lux a családi autók versenyében indul, ahol elsősorban a praktikus, felhasználóbarát tervezésen van a hangsúly, nem pedig a sebességen.
 
A csapat 2013-ban egyszer már győztesként tért haza a versenyről, most ismét szeretnék elnyerni a legjobb családi autónak járó címet a korábbinál könnyebb, ezért gyorsabb járművükkel. "A győzelem mellett szeretnénk megmutatni, hogy ez az energia-pozitív családi autó életképes megoldás lehet a jövőben" - mondta el a csapat vezetője, Tom Selten.