Néhány hét alatt radikalizálódott a nizzai merénylő?

Francois Molins azt mondta, a nyomozásnak ebben a szakaszában nincs arra utaló jel, hogy a merénylő valóban hűséget fogadott volna az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek, vagy kapcsolatban állt volna a csoport bármelyik tagjával. 
    
Mindenesetre számítógépe és internetes keresései átvizsgálását követően a hatóságok arra jutottak, az utóbbi időben elkezdett komoly érdeklődést mutatni a radikális, dzsihadista mozgalmak iránt. 
    
A nyomozati anyagok szerint a 31 éves tunéziai férfi a merénylet előtti napokban egyebek mellett a terrorszervezetek által propagandaeszközként használt vallásos énekeket keresett videómegosztó portálokon. Ezen felül a nizzai merényletet megelőző két hétben folyamatosan kutatott az interneten a Koránból származó szúrák (fejezetek), valamint a június 12-én elkövetett, orlandói tömegmészárlásról szóló információk után. Számítógépén szélsőséges csoportokhoz köthető fényképeket, például az Iszlám Állam zászlóját ábrázoló fotót és az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport meggyilkolt vezetőjéről, Oszama bin Ladenről készült felvételt is találtak.
    
Szemtanúk szerint az utóbbi időben Lahouaiej-Bouhlel szakállt növesztett, amit vallásossággal magyarázott.
    
Szadok Bouhlel, a merénylő nagybátyja azt mondta, unokaöccsét az Iszlám Állam egyik algériai tagja hálózta be Nizzában, alig több mint két hete. A rokon hozzátette, mivel unokaöccsének családi problémái voltak - elhidegült feleségétől és három gyermekétől -, az algériai szélsőséges számára "könnyű préda" volt.
    
A francia hatóságok nem erősítették meg a nagybácsi információit, csupán annyit árultak el, folyik a nyomozás.
    
Korábban a merénylő családtagjai és ismerősei azt mondták, a férfi egyáltalán nem gyakorolta muszlim vallását.
    
Mindenesetre Raj Persaud, a londoni Gresham College professzora és pszichiáter azt mondta, a merénylő erőszakos szélsőségesség felé fordulása tovább tarthatott, mint ahogy ezt a körülötte élők megfigyelhették.