Nem mehetnek szurkolók a meccsre, mert kövek vannak a parkolóban

"Már hetek óta tudtuk, hogy a Soroksár-Vasas mérkőzésre nézők nem mehetnek majd be. De reménykedtünk, hogy hátha bizonyos ideiglenes kerítésekkel, kordonokkal elválaszthatók a hazai illetve a vendégszurkolók, esetleg a civil biztonsági szolgálat létszámának önként vállalt emelésével a rendőrség mégis engedélyezi, hogy akikért egy labdarúgó mérkőzés van - a nézőkért -, azok élvezhessék, szórakozhassanak április 25-én szombaton 17 órától kezdődő mérkőzésen" - olvasható a Vasas honlapján.
 
Április 20-án hétfőn a Budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese által a Soroksári Sport Club Kft. ügyvezetőjének Farkas Kálmánnak címzett határozat megerősíti, hogy a soroksári Szamosi Mihály sporttelep centerpályáján „sportrendezvények megrendezéséhez közbiztonsági szempontból továbbra sem járul hozzá”.
 
A döntés oka állítólag az, hogy a találkozót megelőző biztonsági pályabejáráson az ellenőr köveket talált a parkolóban, és úgy ítélte meg, hogy a másodosztályú találkozón a szurkolók azokkal fogják dobálni egymást.
 
A találkozóra így az a néhány száz, esetleg ezer néző sem látogathat majd ki, aki kíváncsi lett volna rá.