Nem voltak szívproblémái, de szívrohamban elhunyt az Orosz Doppingellenes Ügynökség volt vezetője

A RUSADA hétfői tájékoztatása szerint Kamejev szívrohamban halt meg. Ramil Habrijev, az ügynökség egykori főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy korábbi vezetőtársa a hétvégén síelt, s az egyik nap végén szívfájdalmakra panaszkodott. Hozzátette, nem tudott róla, hogy Kamejevnek szívproblémái lettek volna.

Kamejev és Habrijev december közepén távozott a RUSADA éléről nem sokkal azután, hogy az országot érintő doppingbotrány miatt novemberben az ország atlétáit eltiltották a nemzetközi versenyektől, s ezzel veszélybe került az idei olimpiai szereplésük is. A doppingellenes ügynökség élén bekövetkezett váltás egyike volt azon lépéseknek, melyek célja, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség feloldja az orosz sportági szövetség felfüggesztését.