Már szoktat a kormányzati agytröszt: elévülésre játszanak a 4-es metró ügyében?

Deák Dániel az állami hírtévén arról beszélt, hogy Medgyessy Péter volt miniszterelnök keddi gazdasági bizottsági meghallgatásán mindent tagadott, valamint Demszky Gábor volt főpolgármester korábbi sajtótájékoztatóján ugyanígy nyilatkozott.

Arról viszont nem esett szó, hogy az Orbán-kormány mi a lópimpilit csinált az elmúlt években? Miért van az, hogy magyar nyomozóhatóságok az ügyben semmilyen eredményt nem értek el, csak eltussolni próbálták azt. Hiszen a főváros már 2011-ben feljelentést tett az ügyben, de mégis a brit csalás elleni hivatal és az OLAF tárta fel a visszásságokat.

Kétségtelen, hogy fontos lenne megtudni, kinek a felelőssége, hogy 59 milliárd forintot kell visszafizetni Brüsszelnek, de hogy ezeket az embereket hol fogják keresni, az megint egy másik kérdés.

Vagy marad minden a szavak, és a parlamenti vizsgálóbizottságok szintjén?